A nyugati országokat valószínűleg ez egyelőre kevésbé, azonban a keleti piacot jóval inkább érinti, sőt, további pontosításra van szükség mert elsődlegesen Kínáról van szó. Történt ugyanis, hogy napvilágra került kínai ipari és információtechnológiai minisztérium legújabb fehér könyve, eszerint pedig az Android túlságosan egyeduralkodóvá vált a térségben és bár nyílt forráskóddal dolgozik, ezt a Google szigorúan szabályozza.

Ez utóbbi nyomhatja inkább a kínai döntéshozók vállát, hiszen a Google és termékei minden más téren egyre inkább háttérbe szorulnak a keleti piacokon. Valamint, ha hihetünk a kibocsájtott dokumentumnak a Google hátrányos helyzetbe hozott egyes kínai vállalatokat, mert előfordult, hogy a kódokat késleltetve osztotta meg.
A kínai elszakadási vágy, útkeresés nem újkeletű. Elég csak a telekommunikáció terén már létrehozott saját szabványra (TD-SCDMA), annak utódjára (TD-LTE), vagy éppen a saját pc-s operációs rendszerükre (Red Flag Linux) gondolnunk. A fehér könyv megfogalmazza, hogy Kínának megvan a képessége arra, hogy saját (mobil) operációs rendszert fejlesszen ki – ezzel a ténnyel pedig ha akarnánk se tudnánk vitatkozni.
Gabe