Visszatér a halálból a HTC!

2008 októberében robbant piacra a világ első Android alapú telefonja, a HTC Dream, amely megváltoztatta a világot. A termék óriási sikert aratott, és a céget a csúcsra röpítette. Azonban a sokáig meghatározó vállalat a katasztrofális üzleti, fejlesztési döntések hatására elkezdett száguldani a gödör irányába.

A telefonjaikkal és azok támogatásával egyre több gond akadt, a cég vezetése pedig úgy döntött, hogy inkább a virtuális valóság felé fordul, a mobilokra pedig egyre kevesebb figyelmet fordít. Ez borzalmas döntésnek bizonyult, hiszen csak öntötték a pénzt a hülyeségbe, ami soha nem hozta vissza az árát és soha nem is fogja. De a HTC a jelek szerint főnixként térne vissza a halálból, és nem adja fel a harcot.

 

Jön ugyanis a HTC U24 Pro telefon, ami azt bizonyítja, hogy továbbra is látnak fantáziát ebben a szegmensben. Ez egy Snapdragon 7 Gen 3 chipsetet kapott 12 GB RAM-mal, 6,8 hüvelykes OLED kijelzővel, és optikai zoomos, 50 megapixeles főkamerával. Szóval egy igazi prémium szintű eszközről van szó, ami a külsején is meglátszik. A nagy extrája az, hogy állítólag együtt tud működni a cég egyedi VR szemüvegével. Hogy mi lesz belőle, azt majd meglátjuk!

 

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2025.04.24.
Adobe MAX London 2025: Az AI most már nemcsak segít – alkot helyetted
London izzik. Az Adobe MAX 2025-ös európai eseménye végre megérkezett, és…
2025.04.24.
LG TV + Xbox Game Pass: Konzol nélkül is indulhat a játék
Az LG legújabb frissítésével a Game Pass Ultimate előfizetők közvetlenül a…
2025.04.23.
One UI 7: A Samsung újraindítja a frissítést – de vajon megéri a várakozást?
A Samsung végre újraindította a One UI 7 frissítés globális terjesztését,…
2025.04.23.
OpenAI megvenné a Chrome-ot, ha a bíróság rákényszeríti a Google-t az eladásra
Az OpenAI bejelentette, hogy érdeklődik a Google Chrome böngésző megvásárlása iránt,…
2025.04.23.
Miért választják a legnagyobb ipari vállalatok a Delta UPS rendszereit?
Az ipari szektor egyre nagyobb energiafogyasztással működik, és az áramszünetek, illetve…
2025.04.17.
Mario Kart World: A Nintendo megnyomta a turbót 
A Nintendo 2025-ben nem finomkodik: Mario Kart World nem csak egy újabb rész,…
2025.04.17.
Samsung Galaxy Tab Active5: amikor a melós tabletek menők lesznek
Nem minden táblagép születik arra, hogy irodai kávézóasztalokon pihenjen, miközben Netflix…
2025.04.16.
Amikor a kábel már nem opció: a TP-LINK CPE510 ott is netet ad, ahol eddig csak madarak repültek
A mai digitális világban a megbízható internetkapcsolat már nem luxus, hanem…