Windows Phone 8.1 – tesztüzem

Nem is annyira régen a Microsoft operációs rendszerét még temették, de a Windows Phone 7 gyökeresen változtatott ezen. Ma már egészen sokan teszik le a voksukat a Windows Phone 8-as operációs rendszerrel ellátott készülékek mellett, melyek ugyan az Android és az iPhone mögött csak a dobogó harmadik helyét tudhatják magukénak, bázisuk stabil és szolid növekedést tudhat magáénak.

Windows Phone 8.1 - tesztüzem

A siker titka, valójában nem is titok. Egy viszonylag letisztult, tiszta operációs rendszer, ami a megfelelő hardveren mellett, akadás mentes felhasználó élményt biztosít – a Windows Phone 8 pedig ezt tudja. Hamarosan viszont már elérhető lesz a Windows Phone 8.1 mely egy tartalmasabb ráncfelvarrás, mint amire elsőre számítanánk. Az első, amit ki kell emelnünk, a Cortana digitális asszisztens, mely hangvezérelt módban lesz majd elérhető és ehhez társul a robotos platformhoz hasonlatos értesítési központ. A személyre szabás tekintetében is előrelépés várható, hiszen a megszokott csempékre akár képeket is ültethetünk és újfajta animációkkal is gazdagodunk a képernyőzár feloldásakor.

Windows Phone 8.1 - tesztüzem

Akikben rendelkezik némi fejlesztői vénával már most frissítheti készülékét, de azok is kipróbálhatják a Windows Phone 8.1-et akik csak egyszerűen kíváncsiak rá (itt hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a telepítéskor elveszítjük a szoftver garanciát!). Ez azonban csak az erősebb idegzetűeknek ajánlott, hiszen a tesztüzem nyilván arról szól, hogy a hibákat felfedjék és azokra megoldást találjanak. Akiket ez sem tántorít el, ezen az oldalon megtehetik a regisztrációjukat, innen pedig letölthetik a tesztüzemet a telefonra (előfeltétel a Windows Phone 8 kompatibilitás). A hivatalos megjelenés 2015-ben várható Magyarországon.

Forrás: http://www.theverge.com/2014/4/14/5612322/windows-phone-8-1-download-features

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Az ASUS bejelentette a világ első quad-band Wi-Fi 8 routerét, a…
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Az AMD állítólag egy teljesen új Ryzen 5 7500 processzort készít…
2026.09.05.
28 új játék a GeForce NOW-on – NBA 2K27 DLSS 5-tel
Szeptemberben 28 új játékkal bővül a GeForce NOW kínálata: az NBA…
Lenovo & Motorola Qira: több eszköz, app és piac
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.05.
Lenovo & Motorola Qira: több eszköz, app és piac
A Lenovo & Motorola Qira személyes AI asszisztens IFA 2026-on jelentősen…
AMD Threadripper Halo Station: AI-munkaállomás 96 maggal
Kép: ServeTheHome
2026.09.05.
AMD Threadripper Halo Station: AI-munkaállomás 96 maggal
Az AMD az IFA 2026-on bemutatta a Threadripper Halo Station nevű…
2026.09.04.
GTA VI DualSense kontrollerek érkeznek – két limitált kiadást mutatott be a Sony
A Grand Theft Auto VI megjelenése önmagában is az év egyik…
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Kép: The Verge
2026.09.04.
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Az Nvidia megerősítette: a DLSS 5 nem marad RTX 50 exkluzív…
2026.09.04.
Lenovo Yoga Pro 9n és 9n 2-in-1: RTX Spark laptopok
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta a Yoga Pro 9n és…