Bevezető
A Xiaomi 2018 májusában mutatta be a Xiaomi Mi 8 SE modelljét, ezzel egy érdekes kategóriát alkotva a jelenlegi zászlóshajó modell és az olcsóbb változatok között. Míg a prémium készülékek egyik fontos jellemzője a minőségibb anyaghasználat (ami általában valamilyen fém), úgy az alsó-középkategóriában általában nem erre helyezik a hangsúlyt a gyártók, hanem hogy a szűkös keretbe minél inkább vonzó hardvert (manapság ez a kamera) sűrítsenek bele. Azóta több, mint egy év telt el és úgy tűnik, hogy a gyártó elégedett volt az eladási számokkal és magával a koncepcióval is, hiszen bejelentették a Mi 8 SE utódját, a Mi 9 SE modellt is. A két modellt ebben a Xiaomi Mi 8 SE vs Mi 9 SE tesztben hasonlítjuk össze.
Mint már említettük, ez a modell is főként a jobb anyaghasználattal tűnik ki a középkategóriás készülékek közül és inkább inkább a felső kategória aljába sorolná az ember, ha már nagyon el akarjuk helyezni valahol. A specifikációra rátekintve egyértelművé válik, hogy nem akart villantani a gyártó, hanem a középkategóriához képest mindenből egy kicsit jobbat akartak tenni a készülékbe úgy, hogy az árcédula se rúgjon túl magasra.
A Mi 9 az év egyik legjobb ár-érték arányú flagship készüléke, Snapdragon 855 chipsettel és egyéb jóságokkal. Az SE változat pedig szintén elég sok mindent nyújt, csak sokkal megfizethetőbb változatban. A Xiaomi Mi 8 SE már eddig is rengeteget nyújtott. Kérdés, hogy mennyi újítást hozott az új modell és hogy megéri-e megvenni?! Nézzük hát!
Csomagolás és tartozékok
A két modell szinte teljesen megegyező fehér dobozban érkezik, nyilván a modellek számai eltérnek rajta. A dobozt kinyitva a már jól megszokott tartozékokat fogjuk megtalálni: egy fali töltőt, egy USB Type-C kábelt, egy USB Type-C és 3.5mm-es jack adaptert és nagy örömünkre és jó minőségű szilikon tokot is. A tartozékokban a legfőbb eltérés, hogy a Mi 9 SE-hez headset is jár, míg a korábbi modellhez még nem adtak. Érdemes először itt megemlíteni, hogy a Mi 8 SE nem létezik hivatalosan globális verzióban, így nagy valószínűséggel kínából rendeltük és ennek megfelelően kínai töltő van a dobozban, melyet csak adapterrel tudunk használni.
Külső
A két készülék méreteit tekintve nagyon hasonló lett: míg a Mi 8 SE egy 5.88 iches kijelzőt kapott, úgy a Mi 9 SE egy szinte észrevehetetlenül nagyobb, 5.97 inches kijelzőt tudhat magáénak. A káva mindkét esetben nagyon minimális és szintén mindkét készülék esetében egy notch öleli körül az előlapi kamerát, valamint a szenzorokat. A Mi 9 SE-nek alumínium háza van, elöl-hátul üveggel. A Mi 8 SE-nél ezt nem lehet pontosan tudni, de az anyaghasználat nagyon hasonlónak hat.
A Mi 8 SE-nél a hátlapon van az ujjlenyomat-olvasó, az utódjánál pedig már a kijelzőbe építették be. Mindkettőnél függőleges a kamerák elrendezése. A Mi 8 SE-nél a két kamera között van a vaku, utódja pedig három kamerát kapott és ezek alatt helyezkedik el a vaku. Ezek mindkét esetben kiemelkednek a házból. Ezeken kívül ránézésre talán a legnagyobb különbség az, hogy a Mi 8 SE a szögletes formájával sokkal tömörebbnek tűnik, a Mi 9 SE a lekerekített széleivel pedig inkább hosszúkásnak.
Ez a tömörség egyébként akkor is érzékelhető, amikor a kezünkbe fogjuk a készüléket. A kettő között minimális súlybeli eltérés van (164 gramm vs 155 gramm), mégis a Mi 8 SE ennél sokkal nehezebbnek hat. A méretek nagyjából ugyanazok: 147.3 x 73.1 x 7.5 mm és 147.5 x 70.5 x 7.5 mm. Az egykezes használat nagyjából kényelmes mindkét készülék esetében, kevés esetben érzékeltük azt, hogy kellene. A gombok a jobb oldalon helyezkednek el és két mindkét készülék két sim kártyát fogad.
Specifikáció
A Mi 8 SE-t 4 vagy 6 GB memóriával és 64 vagy 128 GB-os belső tárhellyel vásárolhatjuk meg, a Mi 9 SE-t 6 GB memóriával és 64 vagy 128 GB-os belső tárhellyel. A chipset ugyan más (Snapdragon 710 és 712), viszont mindkettő azonos, 10nm-es gyártástechnológiával készül és minimális eltérés van köztük, az is főleg órajel tekintetében.
Jack csatlakozó nincs, valamint bővítésre sincs lehetőség egyik esetben sem, így érdemes a nagyobb, 128 GB-os belső tárhellyel rendelkező modell felé vennünk az irányt. Tárhely tekintetében a korábbi modell egy lassabb, eMMC szabványt használ, a Mi 9 SE viszont az újabb és gyorsabb UFS 2.1 szabványt.
| Xiaomi Mi 8 SE | ||
| Hálózat | Technológia | GSM / CDMA / HSPA / LTE |
| Bejelentés / Elérhetőség | 2018 május / 2018 június | |
| Ház | Méret | 147.3 x 73.1 x 7.5 mm |
| Súly | 164 gramm | |
| Anyaghasználat | – | |
| SIM | Dual SIM (Nano-SIM) | |
| Kijelző | Típus | Super AMOLED érintőkijelző, 16 millió szín |
| Méret | 5.88 inch | |
| Felbontás | 1080 x 2244 pixel, 19.5:9 képarány, 423 ppi | |
| Védelem | Gorilla Glass 5 | |
| Platform | OS | Android 8.1 (Oreo); MIUI 9.5 |
| Chipset | Qualcomm SDM710 Snapdragon 710 (10 nm) | |
| CPU | Octa-core (2×2.2 GHz 360 Gold & 6×1.7 GHz Kryo 360 Silver) | |
| GPU | Adreno 616 | |
| Memória | Bővíthetőség | Nincs |
| Belső memória | 64/128 GB belső tárhely, 4/6 GB RAM | |
| Hátlapi kamera | Modulok | 12MP f/1.9, 5 MP f/2.0 |
| Video | 2160p@30fps, 1080p@30/120fps | |
| Előlapi kamera | Modulok | 20 MP f/2.0 |
| Video | 1080p@30fps | |
| Hang | 3.5mm jack | Nincs |
| Kommunikáció | WLAN | Wi-Fi 802.11 a/b/g/n/ac |
| Bluetooth | 5.0 | |
| GPS | A-GPS, GLONASS, GALILEO, BDS | |
| NFC | Nincs | |
| Infrared | Van | |
| Rádió | Nincs | |
| USB | Type-C 1.0 | |
| Ujjlenyomat-olvasó | Van, a hátlapon | |
| Akkumulátor | 3120 mAh, 18W-os gyorstöltés (Quick Charge 3.0) | |
| Egyéb | Színek | Szürke, kék, piros és arany |
| Árazás (2019.09.) | – |
| Xiaomi Mi 9 SE | ||
| Hálózat | Technológia | GSM / CDMA / HSPA / LTE |
| Bejelentés / Elérhetőség | 2019 február / 2019 március | |
| Ház | Méret | 147.5 x 70.5 x 7.5 mm |
| Súly | 155 gramm | |
| Anyaghasználat | Elöl-hátul üveg, alumínium váz | |
| SIM | Dual SIM (Nano-SIM) | |
| Kijelző | Típus | Super AMOLED érintőkijelző, 16 millió szín |
| Méret | 5.97 inch | |
| Felbontás | 1080 x 2340 pixel, 19.5:9 képarány, 432 ppi | |
| Védelem | Gorilla Glass 5 | |
| Platform | OS | Android 9.0 (Pie); MIUI 10 |
| Chipset | Qualcomm SDM712 Snapdragon 712 (10 nm) | |
| CPU | Octa-core (2×2.3 GHz Kryo 360 Gold & 6×1.7 GHz Kryo 360 Silver) | |
| GPU | Adreno 616 | |
| Memória | Bővíthetőség | Nincs |
| Belső memória | 64/128 GB belső tárhely, 6 GB RAM | |
| Hátlapi kamera | Modulok | 48 MP f/1.8, 8 MP f/2.4, 13 MP f/2.4 |
| Video | 2160p@30fps, 1080p@30/60/120fps, 720p@960fps | |
| Előlapi kamera | Modulok | 20 MP f/2.0 |
| Video | 1080p@30fps | |
| Hang | 3.5mm jack | Nincs |
| Kommunikáció | WLAN | Wi-Fi 802.11 a/b/g/n/ac |
| Bluetooth | 5.0 | |
| GPS | A-GPS, GLONASS, GALILEO, BDS | |
| NFC | Van | |
| Infrared | Van | |
| Rádió | Nincs | |
| USB | 2.0, Type-C 1.0 | |
| Ujjlenyomat-olvasó | Van, kijelzőbe épített | |
| Akkumulátor | 3070 mAh, 18W-os gyorstöltés | |
| Egyéb | Színek | Ibolya, kék, szürke |
| Árazás (2019.09.) | 86 000.- Ft |
Kijelző és akkumulátor
Ha elegünk van a notch-ból, akkor sajnos csalódnunk kell, hiszen mindkét készülék esetében ott van a kivágás, de a Mi 9 SE egyértelűen diszkrétebb módon öleli körül a kamerát és a szenzorokat. A Mi 8 SE-nél elég nagy a kivágás.
“Szerencsére” mindkét modell AMOLED kijelzőt kapott, így élénk színek és mély feketék jellemzik. Ahogyan azt már említettük, a Mi 9 SE 5.97 inches kijelzőt kapot (2340 x 1080 pixel), a 2018-as Xiaomi pedig 5.88 inheset (2244 x 1080 pixel). Ez papíron nagyobb képpontsűrűséget jelent, de az eltérés annyira minimális, hogy ebből a gyakorlatban lényegében semmit nem lehet észrevenni. A káva nagyon vékony mindkét esetben.
Azt lehetett sejteni, hogy a Mi 9 SE nem fog a Redmi Note-hoz hasonló 4000 mAh körüli akkumulátort kapni, pléne, hogy a Mi 8 SE 3120 mAh-s akkumulátorral rendelkezik. De sajnos még ehhez képest is gyengébb lett az új Xiaomi-ban, pontosan 3070 mAh.
A Mi 8 SE esetében ez körülbelül 9 óra videolejátszást, 15 óra böngészést és 22 óra beszélgetést jelent. A 2019-es Xiaomiban ezek a következőképpen alakulnak: 15 óra offline videolejátszás, 25 óra beszélgetés és körülbelül 10 óra böngészés. Normál használat mellett mindkét készülék kibír nagyjából 2 napot, persze ez erősen függ a használat mértékétől.
A hátlapi ujjlenyomat-olvasó a Mi 8 SE esetében egyértelműen gyorsabb, hiszen már egy kiforrott technológiáról van szó. A Mi 9 SE-nél papíron ugyan vonzóbb a kijelző alá helyett érzékelő, viszont a gyakorlatban az a tapasztalat, hogy sokszor nem ismeri fel az ujjenyomatunkat és azt is sokkal lassabban teszi.
Teljesítmény
A chipset mindkét készülék esetében nagyon hasonló: a korábbi modellnél Snapdragon 710-et kapunk, 10nm-es gyártástechnológiával. Ez nyolc magot tartalmaz (2×2.2 GHz 360 Gold é s 6×1.7 GHz Kryo 360 Silver), valamint Adreno 616 grafikus chipet.
A Mi 9 SE Snapdragon 712-t kapott, szintén 10nm-es gyártástechnológiával. A felépítése nagyon hasonló, minimálisan emelt órajelekkel: (2×2.3 GHz Kryo 360 Gold & 6×1.7 GHz Kryo 360 Silver) és szintén Adreno 616 GPU-val.

Mi 8 SE – Antutu 
Mi 8 SE – Geekbench – CPU single core 
Mi 8 SE – Geekbench – CPU multi core 
Mi 9 SE – Antutu 
Mi 9 SE – Geekbench – CPU single core 
Mi 9 SE – Geekbench – CPU multi core
Kamera
Ha a Xiaomi Mi 9 SE teljesítményben nem is hoz sokkal többet az elődjénél, valamint nincs jobb akkumulátora, de amiben kétségtelenül jobb, az a kamerás képességek. Az új készülék egy három kamerás konfigurációt tudhat magáénak, 48 MP-es Sony IMX 586 fő modullal, valamint egy 8 MP, 2x telefotó kamerával és egy 13 MP-es ultrawide modullal. Ez azt jelenti, hogy lényegében minden felhasználási módot lefedtek.
Ezzel szemben a Mi 8 SE-nél egy 12 MP + 5 MP-es konfigurációval kell beérnünk. Az 5 MP-es modul egy mélység szenzor, így nem kapunk jobb zoom-mot vagy jobb látószöget vele. Az előlapi kamera mindkét esetben 20 MP-es, ami jó fényviszonyok mellett megfelelően teljesít.
Nappali képeknél és/vagy jó fényviszonyok mellett mindkét készülék jól teljesít. A különbség viszont kiütközik a rossz fényviszonyok között és főleg az éjszakai képeknél, ahol az újabb modell jobban teljesít.

Mi 9 SE 
Mi 9 SE 
Mi 9 SE 
Mi 9 SE 
Mi 9 SE 
Mi 9 SE 
Mi 9 SE – Night mode 
Mi 9 SE 
Mi 9 SE – Night mode 
Mi 9 SE 
Mi 9 SE – Night mode 
Mi 9 SE 
Mi 9 SE – Night mode 
Mi 9 SE 
Mi 9 SE – Night mode

Mi 8 SE 
Mi 8 SE 
Mi 8 SE 
Mi 8 SE 
Mi 8 SE 
Mi 8 SE 
Mi 8 SE 
Mi 8 SE 
Mi 8 SE 
Mi 8 SE
Összegzés
Összességében elmondható, hogy a kamerás képességeken kívül nem sok fejlődés történt ezalatt az 1 év alatt. Viszont ezen a téren nem kapunk annyival többet, hogy a meglévő készülékünket megéje erre cserélni. Az mindenképpen a Mi 9 SE oldalát erősíti, hogy a korábbi modellel ellentétben ez már hivatalosan is megvásárolató globális verzióban, amivel jobb hálózati lefedettséget, NFC-t és jobb garanciát kapunk. Ha most adjuk vásárlásra a fejünket, akkor egyértelműen az újabb modellt válasszuk, egyébként viszont nehezen indokolható meg a csere szükségessége.













