Bevezető
A készüléket a Laptopszalontól kaptuk tesztelésre.
A Xiaomi 2010-ben alapult, mégis elég volt 8 év ahhoz, hogy a világ negyedik legnagyobb mobilgyártójává nője ki magát. Ehhez persze kellett a nagyon agresszív, konkurenseknél jóval kecsegtetőbb árazás, plusz azért az sem árt tudni, hogy elég komoly állami háttér van a gyártó mögött, amiről persze senki nem mer semmit mondani hivatalosan. Ilyen pozícióban viszont már sok mindent meg lehet tenni, egyrészt terjeszkedni, másrészt pedig szórakozni a vetélytársakkal.
A Xiaomi ugyanis létrehozott egy almárkát, a Pocophone-t, aminek első terméke olyan ütős lett, hogy arra szavak nincsenek. A Pocophone F1 ugyanis csúcshardvert kínál elképzelhetetlenül kedvező áron, ott, ahol egyszerűen ennyiért nem lehet más alternatívát találni. Persze azért nem minden papsajt, vannak kompromisszumok is, amiket nem szabad elfelejteni.
Külső
Nyilván első körben hogyan lehet olcsósítani egy terméket? Csökkentjük a minőségi anyagokat. A 155,5 x 75,3 x 8,8 milliméteres és 180 grammos test is ennek megfelelő matériákat vonultat fel, az előlapot egy nem specifikált verziójú Gorilla Glass védi, a hátlap viszont polikarbonát, vagyis kvázi műanyag. Ez persze azért nem feltétlenül rossz hír, pont azért, mert a Xiaomi, elnézést, a Pocophone irtó korrektül összepakolta a készüléket, nincsenek illesztési hibák, recsegések, stabil minden. Felül a szenzorsziget, ismertebb nevén a notch díszeleg, de bőven van funkciója, egyrészt ott a 20 megapixeles előlapi kamera, másrészt pedig az infra, ami az arcfelismerést segíti.
A Pocophone F1 kijelzője 6,18 hüvelykes és 1080 x 2240 pixelt vonultat fel. Ugyanis nem AMOLED (ez is egy prémium hiányosság), mégis korrekt, hiszen az IPS panellel sem lesz gond a mindennapokban. Kellemes a fényereje, így ősszel és télen még az átlagosnál is elegendőbbnek mondható, a betekintési szögei pedig úgy jók, hogy nemcsak látható marad oldalról a képernyő, hanem a fényereje sem csökkent túlzott mértékben. A vízállóság is kimaradt, ez szintén a spórolást mutatja, valószínűleg azért némileg cseppálló a kialakítás, de a cég erről nem nyilatkozott semmit.
Hardver
A Pocophone F1 legnagyobb ereje a hardverben rejlik. Olyan komponenseket rakta bele ebbe a telefonba, ami még a dupla ennyibe kerülő telefonoknál is majdhogynem meglepőnek mondható. Szóval egy 10 nanométeres Snapdragon 845-ös lapkáról van szó, ez még most a Qualcomm legerősebb megoldása, méghozzá nyolcmagos (4 x 2,8 GHz Kryo 385 Gold & 4 x 1,8 GHz Kryo 385 Silver) processzorral, Adreno 630-as grafikus gyorsítóval. Hab a tortán, hogy 128 GB-os az adattároló, sőt, ezt még microSD-vel bővíteni is lehet, bár akkor a dual SIM-es képességeknek viszontlátást kell mondani. A RAM sem kevés, még az alap, 64 GB-os verzió is 6 GB-ot kapott. Nem meglepő módon a rendszer elképesztően gyors, a folyadékhűtés pedig egy őrült extra ebben a szegmensben, nem is melegszik a telefon még komolyabb terheléstől sem.
Szoftver
Az Android 8.1 Oreo mellé MIUI 9.6 felület dukál, utóbbi viszont kapott egy kimondottan erre a telefonra szánt témát. Elég jól átlátható minden, de nem árt némi ismerkedés, mivel igencsak sok menüpontot vonultat fel a Pocophone F1, felülről húzható le az értesítési felület, itt találhatóak a gyorsbeállítási ikonok is. A tárcsázó prediktíven képes keresni a névjegyek között, a billentyűzet pedig gyári, ehhez nem nyúltak, itt is felajánl jó pár lehetőséget a szoftver.
A beállításokban császkálva lehetünk figyelmesek a betűméret állítására, a kontrasztarány módosítására. A képernyő és bizonságnál található az ujjlenyomat-olvasó, a szenzor hátul található, tizedmásopercek alatt képes felismerni a mintákat, precíz és bizonságos. Az arcfelismerés későbbi frissítéssel érkezik, szóval egyelőre nem érdemes keresni (ezt a mondatot, aki később olvassa a cikket, nyugodtan hagyja figyelmen kívül). A teljes képernyős megjelenítés itt nem az alkalmazások futtatására utal, hanem a notch szoftveres eltüntetésére.
Két extrának lehet még nagyon örülni: az egyik a második asztal, ami két telefont varázsol egyből, a másik pedig az appok klónozása, és még jobban jöhet a dual SIM-et előnybe részesítő felhasználóknak, ugyanis a közösségi programokat duplikálni lehet, így két Whatsapp vagy két Viber fiókkal is rendelkezhetünk egyszerre. Programokból nincs sok, de ha kell, úgyis ott a Play Áruház. Nyilván a Google applikációkat nem maradtak ki, van egy Biztonsági részleg, de ami a meglepőbb, hogy az FM-rádiónak is szorítottak helyet.
Kamera
A hátlapon két kamera is található. Az elsődleges modul a keményebb gyerek, 12 megapixeles (f/1.9, 1/2.55″, 1.4µm) és a dual pixel PDAF technológiát is megkapta, a másik pedig 5 megapixeles (f/2.0, 1.12µm, mélységélesség). Videókat maximum 4K-ban lehet 30 fps sebességgel, a lassított videókra pedig 240 fps-ben és 1080p felbontásban van lehetőség. A dupla ledes villanó fotózásnál és filmezésnél is segítséget tud nyújtani.
A szoftverben alul lehet választani a fő menüpontok között, a beállításokban pedig babrálni lehet a vízszintezést, a panorámát, a HDR-t, a zárhangot, a QR-kód olvasást, a fehéregyensúlyt, a zárhangot, a képarányt, a kontrasztot és még sok más egyebet. Nincs viszont professzionális mód, ennek hiányát igen nehéz megmagyarázni.
Íme néhány próbafelvétel:
A kamera lassított felvételek készítésére is képes:
Egy normál 4K-s videó pedig így néz ki, hiányzik bizony ilyenkor az OIS:
A képminőség teljesen korrekt, főleg a dinamikatartományra lehet büszke a cég, minden látszik, nappal a vonalélességet és a részletességet is csak dicsérni lehet. A fókuszálás talán minden más telefonnál gyorsabb, homályos felvételek lényegében nem tudnak készülni. A szenzor akkor zavarodik meg hangyányit, ha kevesebb a fény, tehát felhősebb az idő vagy esteledik, de az árkategóriához képest még így is sokkal jobb a helyzet. Éjszaka már stabilabb kezek szükségesek, már csak azért is, mert sajnos kimaradt az optikai stabilitálás, az OIS, ennek hátránya az utolsó tesztvideón látható leginkább.
Adatkommunikáció
A Pocophone F1 vígan mosolyog ebben a témában. Egyrészt dual SIM-es, persze csak dual standby módról beszélünk, másrészről pedig a legtöbb szükséges modullal rendelkezik, de nem minddel! A távirányítós infra ugyanis szűk rétegnek kellhetne, nincs is, az NFC száműzése viszont már többeket érinthet, mivel így a mobilfizetéses megoldások nem alkalmazhatók a telefonnal. Kárpótlásként van kétcsatornás/kétsávos, 802.11a/b/g/n/ac-s WiFi, Bluetooth 5.0, valamint még A-GPS is GLONASS/BDS támogatással.
Akkumulátor
Igen ritka, hogy egy okostelefon egy napnál hosszabb üzemidőt garantáljon, az F1 viszont mégis képes erre. 4000 mAh-s telep került bele, ha nem éljük minden percünket a mobilon, akkor nem kizárt, hogy két naponta is elég lesz tölteni. Egyéb esetben sem kell félni, hogy napközben áramforráshoz kellene csatlakoztatni a mobilt, tehát ezen a téren mondhatni jeleskedik a készülék.
Összegzés
A Pocophone F1 ára mindössze 115 ezer forint körül mozog 6/128 GB-os kivitelben. Ennyi pénzért egyszerűen nincs jobb választás, egyedül akkor kell alternatívák után kutatni, ha valaki az NFC-re, vagy esetleg az optikai képstabilizásra vágyik. Más esetben bátran bele lehet vágni a telefon megvásárlásába, hiszen kiváló a kijelzője, bivalyerős a hardvere, korrekt a kamerája, nem utolsósorban pedig kellemes az üzemideje. Hogy ezt hogy rakta össze a Xiaomi, az jó kérdés, nem lehetetlen, hogy bukó az egész telefon azért, hogy hírnevet szerezzen a Pocophone márkának, ez viszont a felhasználóknak még jó, műanyag ház ide vagy oda, a Pocophone F1 egy rendkívüli módon ajánlott lehetőség mindenkinek.