Amikor a memóriaiparban valaki azt mondja, „új architektúra”, a befektetők egyszerre kapják fel a fejüket és fognak gyanút. Az Intel és a SoftBank most egy ilyen bejelentéssel állt elő: Z-Angle Memory néven egy új, vertikálisan épített, rétegzett DRAM-megoldáson dolgoznak, amely az AI és a nagy teljesítményű számítástechnika igényeit célozza. A kereskedelmi indulást 2029-re ígérik. A hangzatos célok mellett azonban ott lebeg a múlt árnya, az Optane és a 3D XPoint története.
A Z-Angle Memory lényege egy újfajta stacking megközelítés. A hírek szerint a technológia az Intel korábbi Next Generation DRAM Bonding kutatásaira épül, és olyan többrétegű memóriastruktúrát alkalmaz, amely a jelenlegi HBM-nél nagyobb kapacitássűrűséget és jobb energiahatékonyságot kínál. A cél nem szerény: 2–3-szoros kapacitás a mostani HBM-megoldásokhoz képest, miközben a fogyasztás 40–50 százalékkal csökkenne.
Papíron ez az, amire az AI adatközpontok vágynak. A nagy nyelvi modellek és generatív rendszerek futtatása során a sávszélesség és az energiahatékonyság már most meghatározza az üzemeltetési költségeket. Ha valóban sikerül jelentősen növelni a memória kapacitását egységnyi csomagon belül, az közvetlenül csökkentheti a rackenkénti energiaigényt és javíthatja a számítási sűrűséget.
De itt jön a kijózanító rész. A prototípusok állítólag 2028 elején érkezhetnek, a piaci bevezetést pedig 2029-re tervezik. Ez azt jelenti, hogy amikor a Z-Angle Memory ténylegesen tömeggyártásba kerülne, a jelenlegi HBM-vezetők, köztük a Samsung és a SK Hynix, már több generáción túl járhatnak. A memóriapiacon egyetlen termékciklus hátrány is komoly versenyhátrányt jelent.
Felmerül a kérdés: mi különbözteti meg ezt az Optane-tól? Az Intel 3D XPoint alapú Optane memóriája forradalmi áttörésként indult, majd 2022-ben több százmillió dolláros leírással zárult. A gond nem feltétlenül a technológiai alapokkal volt, hanem a skálázhatósággal, a költséggel és az ökoszisztéma hiányával. Egy új memóriaarchitektúra önmagában nem elég. Kell hozzá gyártási volumen, versenyképes ár, és iparági támogatás.
A Z-Angle Memory esetében a SoftBank mintegy 3 milliárd jenes, azaz nagyjából 19 millió dolláros befektetéssel támogatja a prototípusfázist, míg az Intel technológiát biztosít. Ez nem tűnik hatalmas összegnek egy olyan iparágban, ahol egy-egy gyártósor kiépítése több milliárd dollárba kerül. Vajon elegendő lesz a skálázáshoz? Vagy ez csak az első lépés egy sokkal nagyobb, későbbi beruházás felé?
A SoftBank számára a projekt stratégiai jelentőségű lehet. Japán egykor domináns szerepet töltött be a DRAM-piacon, de az évtizedek alatt elveszítette vezető pozícióját. A Z-Angle Memory egy lehetőség arra, hogy az ország újra releváns szereplővé váljon az AI-korszak egyik kulcskomponensében. Az Intel részéről pedig ez egy visszatérés a fejlett memóriafejlesztés frontvonalába, miután évtizedekkel ezelőtt kilépett a klasszikus DRAM-gyártásból.
Az igazi próbatétel azonban nem a laborban, hanem a gyártósoron jön el. Nagy sávszélesség, alacsony fogyasztás, költséghatékonyság. Ezek közül bármelyik borulása elég ahhoz, hogy a projekt a fiókban végezze. És ne felejtsük el: a hyperscale adatközpontok nem kísérleteznek szívesen bizonytalan ökoszisztémával.
A Z-Angle Memory tehát ambiciózus, és technológiailag izgalmas irány. De 2029 messze van. Addig a HBM tovább fejlődik, a versenytársak előnyt építenek, és a piac nem vár. A nagy kérdés nem az, hogy lehet-e jobbat építeni a HBM-nél, hanem az, hogy lehet-e elég gyorsan, elég olcsón és elég megbízhatóan gyártani ahhoz, hogy valaki át is álljon rá.
A memóriaiparban az ígéretek mindig jól hangzanak. A valódi különbséget a hozam, a költség és a volumen dönti el. Remélhetőleg a Z-Angle Memory nem egy újabb fejezet lesz a „forradalmi, de túl későn érkező” technológiák sorában, hanem valódi alternatíva a HBM korszakában.
