2020-ban 48 milliárd dollárnyi iPhone 11-et adtak el, a Samsung és a Xiaomi próbálja tartani a lépést

Az Apple magas fölénnyel győzött a legtöbbet eladott okostelefonok listáján 2020-ban, csupán iPhone 11-ből 64,8 millió darabot szállított le, amelynek becsült értéke 48,9 milliárd USD. A top 10-es listában 5 iPhone modell szerepel. Erre a listára került még négy Samsung Galaxy okostelefon, valamint egyetlen Xiaomi termék, a Redmi Note 9 Pro.

az Omdia kutató-és elemzőközpont elkészítette a 2020-as évre vonatkozó okostelefon-eladási top 10-es listáját. 2019-hez hasonlóan az Apple óriási számokkal rendelkezik, az almás telefonokon belül is kiemelkedik az iPhone 11, amelyből 64,8 millió darabot értékesítettek. Darabját 754 USD átlagáron számították, így jött ki a 48,9 milliárd dolláros érték. Messze megelőzte legközelebbi riválisát a 11-es modell, ugyanis a második helyezett iPhone SE-ből „csupán” 24,2 millió darab fogyott.

A Samsung is erőteljesen képviselteti magát a 10-es listán, azonban meglepő módon középkategóriás telefonjaik sokkal jobban fogynak, mint a high-end modellek. Míg az iPhone-ok ASP-je (Average Sell Price – átlagos eladási ár) 451-1232 dollár között állt, addig a Samsung A szériás telefonjainak ASP-je 115-269 dollár volt.

techkalauz.hu – az online tech magazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Intel 18A kapacitás átcsoportosítás a Xeon miatt
Kép: TechPowerUp
2026.11.02.
Intel 18A kapacitás átcsoportosítás a Xeon miatt
Az Intel az oregoni üzemekben a Panther Lake-nek szánt 18A kapacitás…
Lenovo titkosított USB: sima SD-kártya volt benne
Kép: Tom's Hardware
2026.11.02.
Lenovo titkosított USB: sima SD-kártya volt benne
Az AES-256-ként hirdetett Lenovo ThinkPlus FU100 ujjlenyomatos pendrive-ban titkosítatlan SD-kártya volt,…
Nvidia tensor feloldás USB-ről: akár 65%-kal gyorsabb FP16
Kép: Tom's Hardware
2026.11.02.
Nvidia tensor feloldás USB-ről: akár 65%-kal gyorsabb FP16
Új nyílt forráskódú USB-eszköz oldja fel az RTX 20, 30 és…
OpenAI Google TPU vásárlás: távolodás az Nvidiától
Kép: TechRadar
2026.11.02.
OpenAI Google TPU vásárlás: távolodás az Nvidiától
Az OpenAI a jelentések szerint Google TPU chipeket vásárolna, hogy ne…
Intel és AMD együttműködés: titokzatos közös projekt?
Kép: TechRadar
2026.11.02.
Intel és AMD együttműködés: titokzatos közös projekt?
Lip-Bu Tan és Lisa Su egyeztetett egy lehetséges közös projektről, de…
Folyadékhűtéses NVIDIA szerverek az ASRock Racktől
Kép: ServeTheHome
2026.11.02.
Folyadékhűtéses NVIDIA szerverek az ASRock Racktől
Az ASRock Rack az OCP 2026-on teljes Vera Rubin NVL72 racket…
Acer Predator Atlas 8: 1299,99 dollártól indul
Kép: TechPowerUp
2026.11.01.
Acer Predator Atlas 8: 1299,99 dollártól indul
Az Acer Predator Atlas 8 Intel Arc G3 Extreme chippel 1299,99…
AMD Radeon áremelés: jöhet a drágulás jövő hónapban
Kép: HotHardware
2026.11.01.
AMD Radeon áremelés: jöhet a drágulás jövő hónapban
Pletykák szerint az AMD jövő hónapban emelheti a Radeon GPU-k és…