A Huawei bemutatta saját fejlesztésű Android felhasználói felületét az IFA kiállításon

A Huawei, az információs és telekommunikációs technológiák (ICT) egyik vezető globális szolgáltatója a fogyasztói elektronika legfontosabb európai eseményén, a Berlinben megrendezett IFA 2012 szakkiállításon engedett elsőként betekintést Emotion névre keresztelt kezelőfelületébe. Az Android alapú felhasználói felület a jövőben a Huawei okostelefon-kínálatának egyik alapvető eleme lesz. A vállalat az Emotion kialakításakor nagy hangsúlyt helyezett a fogyasztói szokások, illetve igények tanulmányozására és megértésére.
 
A Huawei bemutatta saját fejlesztésű Android felhasználói felületét az IFA kiállításon
 
„Az Emotion kezelőfelület jól tükrözi a Huawei empatikus megközelítésű termékfejlesztését. Kialakítása előtt igyekeztünk minél jobban megismerni a fogyasztókat, hogy megtudjuk, milyen elvárásaik vannak okostelefonjaikkal szemben, milyen élethelyzetekben használják azokat, és mi, akik szintén fogyasztók vagyunk, mire szeretnénk használni a készülékeket. Fejlesztői csapatunk tudatosan törekedett arra, hogy a felhasználói igények kielégítését előtérbe helyezze, mivel úgy gondoljuk, hogy kizárólag a fogyasztókra odafigyelve tudunk olyan termékeket fejleszteni, amelyekbe bele lehet szeretni” – mondta Dennis Poon, a Huawei Device nemzetközi kezelőfelület-tervezésért felelős igazgatója.
 
A Huawei bemutatta saját fejlesztésű Android felhasználói felületét az IFA kiállításon
 
Az IFA 2012 rendezvényen bemutatott Emotion alapján a résztvevők képet kaphattak arról, milyen lesz a végső termék. Az új kezelőfelület megkönnyíti a készülékek használatát, és az eddigieknél jelentősen egyszerűbb navigációt nyújt. Lehetővé teszi továbbá, hogy a felhasználók ízlésüknek és igényeiknek megfelelően alakítsák ki okostelefonjaik nyitóképernyőjét, valamint az alkalmazásokat egyszerűen mappákba rendezzék. Az úgynevezett „Me Widget” segítségével az összes információt és funkciót, amire szükségük van, egyetlen testre szabható widget-ben egyesíthetik, míg a „Smart Tutorial” képeket és jól érthető nyelvezetet használva nyújt átfogó segítséget a kezdő felhasználóknak a telefon működésének minél gyorsabb megismeréséhez. A kiállítást követően a Huawei további fejlesztéseket végez a kezelőfelületen a fogyasztók visszajelzései alapján. Az Emotion angol nyelvű változata idén ősztől lesz elérhető. 
 
 
Pucu
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…