iOS 10 gyorstalpaló

Júliusban megismertük, azóta a különböző Béták sorain keresztül betekintést nyerhettünk az egyes funkciókba – érkezik az iOS 10. A héten letölthetővé válik és így éppen itt az ideje, hogy törlesszük adósságunk és összeszedjük a lényeget. 

A legjobb dolog, hogy…
…törölhetjük a szükségtelennek ítélt gyári appokat. Valójában nem töröljük ezeket teljes egészében, de ez mégis előrelépés a korábbi teljes megkötöttség mellett.  

iOS 10 gyorstalpaló

Ébredj 
Kicsit angolosabban a raise & wake funkcióról van szó. Ez azt jelenti, hogy ha az értesítéseinkre vagyunk kíváncsiak, elég felemelnünk a telefont. 

iOS 10 gyorstalpaló

Revideált zárolt képernyő
Alapesetben itt láthatjuk értesítéseinket és azt hiszem, a lentebb látható képek nagyon árulkodóak. Ez a fajta ráncfelvarrás már igencsak ráfért a rendszerre és a raise & wake ebben a formában még inkább értelmet nyer. Ezen az új játszótéren a 3D Touch is életre kel. 

iOS 10 gyorstalpaló iOS 10 gyorstalpaló

Üzenetek
Itt nagyon hosszú a sor, rengeteg újításra számíthatunk, melyet mi sem ír le jobban, mint hogy a jövő üzenetek appját külön kell majd letöltenünk. A QuickType segítségével egy kis mesterséges intelligencia segíti majd (elsősorban az angol nyelvű) kommunikációt, előtérbe kerülnek az emojik. Akinek ez nem elég érzelmeinek kifejezésére, használhatja a buborék effektet, a teljes képernyős animációkat, misztikussá válhat a láthatatlan tinta segítségével, de akár rendes, kézzel írott üzenetet is továbbíthat. Figyelem! Ez nem a teljes lista…

iOS 10 gyorstalpaló iOS 10 gyorstalpaló

Felturbózott Siri
Az Apple virtuális asszisztense kicsit lemaradt, itt az ideje, hogy behozza hátrányát – ennek egyik első lépése, hogy a fejlesztők számára is elérhetővé tették Sirit. Igen, ez azt jelenti, a nem Apple alkalmazások is aktiválhatóak lesznek Siri segítségével. 

Képek
Ahogy az üzenetek appot, úgy a képeket is megkörnyékezte a mesterséges intelligencia. Az iOS 10 képes lesz felismerni a képeinken szereplő ismerősöket, helyszíneket, tárgyakat – így pedig a rendszer el is készíti számunkra az egyes helyekről az élménybeszámolót. 

iOS 10 gyorstalpaló

Leszáll az éjszaka
Igen, jön a várva várt Dark Mode – legalábbis erre lehet következtetni az eddig kiszivárgott információkból, noha a WWDC-n erről nem volt szó. 

iOS 10 gyorstalpaló

Adatforgalom
Végre, egyszerűen a vezérlőközpontból ki-/be kapcsolhatjuk az adatforgalmunkat. 

iOS 10 gyorstalpaló

Egyebek
Az egyebek alatt a teljesség igénye nélkül említést teszünk azokról a lehetőségekről, melyek itthon nem, vagy korlátozottan lesznek majd használhatóak, vagy nem igazán fogják befolyásolni az iPhone / iPad és felhasználó közötti kapcsolatot. Az Apple News, vagyis a hírközpont új köntöst kap, megjelenik a Home App, amivel az otthon telepített okoseszközeinket gyűjti egybe a telefon, a Maps okosabb lesz, de valószínűleg ezzel se tudja majd megverni a Google Maps népszerűségét, a különböző VoIP alkalmazások hívásai valódi telefonhívások köntösébe bújik majd, az Apple Music szintén ráncfelvarrást kap, interaktívabbá válik és a mi soraink itt zárulnak. 

A lent látható készüléklistán szereplő eszközöket tudjuk majd iOS 10-re frissíteni. 

iOS 10 gyorstalpaló

Forrás

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.06.04.
Hogyan blokkolhatod a kéretlen hívásokat és SMS-eket Androidon és iPhone-on?
A spam hívások és kéretlen SMS-ek évek óta az okostelefon-használók egyik…
2026.06.03.
Marvel’s Wolverine: véres új előzetes és Jean Grey első bemutatkozása
A Sony legutóbbi State of Play eseményén hosszabb betekintést kaptunk a…
2026.06.03.
Nvidia RTX Spark: az AI ügynökök új korszakát hozhatja el a Windows PC-kre
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta az RTX…
2026.06.02.
Pacific Fusion: 440 gigawattos impulzust ért el a fúziós energia felé vezető úton
A fúziós energia fejlesztésével foglalkozó Pacific Fusion új mérföldkőhöz érkezett. A…
2026.06.02.
ASUS ExpertCenter P200 AiO: új üzleti all-in-one PC érkezik AMD Ryzen processzorral
dszer a mindennapi üzleti feladatokra optimalizált teljesítményt kínál, legyen szó dokumentumkezelésről,…
MSI Claw 8 EX AI+
2026.06.01.
MSI Claw 8 EX AI+ érkezik az új Intel Arc G3 chippel
Az MSI a Computex 2026 kiállításon leleplezte a Claw 8 EX…
2026.06.01.
Nvidia RTX Spark: új Arm-alapú chip érkezik az Apple M5 kihívójaként
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta RTX Spark…