Az Intel tegnap, a németországi 2007 Games Convetion keretében jelentette be az új, laptopokba szánt processzorát, a Core 2 Xtreme X7900-at. A tegnapi naptól kezdve tehát a Santa Rosa platformba illeszkedő csúcskategóriás processzor a létező legkomolyabb CPU, melyet laptopba terveztek. A korábban bemutatott X7800-hoz képest megnövelt órajellel rendelkezik, az X7900 2,8GHz-en ketyeg. Az X7800 minden egyéb tulajdonságával megegyezik, azaz 4MB belső cache-el és 800MHz FSB támogatással rendelkezik. Sokak örömére az Intel „benne felejtette” a szorzólock feloldását is, így ez a modell is ugyanolyan remek tuningpotenciállal bír, mint az X7800.
Az energia-felvétele nem vészes, bár a 44W azért kiemelkedik az átlagos kétmagos mezőnyből, ahol inkább a 34-35W a jellemző. Így aztán a notebook gyártóknak – akik ezt a processzort be szeretnék építeni gépükbe – kicsit komolyabb hűtésben kell gondolkodniuk, különösen az overclockolási lehetőségek miatt.
Az OEM gyártók jelentései szerint körülbelül 850 dollárért tudják beszerezni a processzorokat. Ez megegyezik a múlt hónapban kiadott X7800 árával, de ha ez a trend folytatódik, akkor vélhetően az árak csökkenni fognak. Az első fecskék, melyek ezzel a processzorral kerülnek piacra, a híresztelések szerint a Dell és az Asus műhelyeiből fognak érkezni, megjelenési idejüket 4-5 héten belülre teszik.
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:
Szerző további cikkei
Kategóriák
További cikkeink

2025.03.24.
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…

2025.02.27.
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…

2025.02.19.
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…

2024.09.11.
iPhone 16 és iPhone 16 Plus: akciógomb, kameravezérlés és más egyéb…

2026.11.05.
Az AMD negyedik negyedéves előrejelzése szerint első alkalommal hozhat több bevételt…

2026.11.05.
A pletykák szerint az Intel Nova Lake-S processzorok 90 °C felett…

2026.11.05.
A Samsung texasi Taylor Fab 2 gyárának teljes kapacitását állítólag lefoglalták,…

2026.11.05.
Megjelent az Intel Arc driver 101.9175 WHQL: optimalizálás három játékhoz, javított…

2026.11.05.
Amar Babu 2027. január 1-jétől a Motorola új globális elnöke és…

2026.11.04.
Fedezz fel öt szórakoztató online játékot a Play123.hu kínálatából! Buboréklövés, logikai…

2026.11.04.
Az NVIDIA DLSS 5 megérkezik az RTX Remixbe: mit tud a…

2026.11.04.
A HP és az Asus Thaiföldről, Vietnamból Kínába költözteti vissza a…

