Húzzunk le újabb bőrt – Acer Aspire One D250

Szinte már unalmas az a folyamat, ami szinte minden gyártónál megfigyelhető. A lényeg: fogjuk a mostani gépet, hagyjunk ki belőle kis anyagot, ezáltal könnyebb és vékonyabb lesz, színezzük át a tetejét és inkrementáljuk (emeljük meg mondjuk 1-el) a modellszámozást és máris kész az új masina. Ezt csinálja az Asus az Eee PC-kel, de ez az Acer koncepciója is az One sorozattal.
Az „új” D250 szinte semmiben nem különbözik a D150-től, pusztán vékonyabb lett. A gép lelke ugyanúgy az Intel Atom N270-es processzor, mely mellé 1 gigabájt memória, 160 gigabájtos merevlemez, 3 cellás akkumulátor és XP Home kerül. A beépített webkamera itt is jelen van és a kijelző felbontása is a már unalomig ismert és szeretett?? 1024×600-as. A felszereltségét tekintve sincs szinte semmi eltérés, 802.11b/g WiFi, Ethernet LAN, három USB, sztereo hangszórók, kártyaolvasó és VGA kimenet került a gépre. Igazán ebben a kategóriában más nem is férne fel a gépre, nem lehet sokkal nagyobbat alkotni. Az Acer sem tudott, igazán semmi újat, semmi extrát nem kapunk a D250-től. Még esetleg a színnel lehetne feldobni, eladni az új modelleket, de ezekben sem merész az Acer, a standard fekete (AOD250-1151) és fehér (AOD250-1326) mellett kék (AOD250-1165) illetve piros (AOD250-1116) színekben kapható. 
A gépek ára 300 dollár körül várható.

Gungl Ákos – techkalauz.hu

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Az ASUS és az MSI teljes RTX Spark laptop-készlete elkelt még…
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Kép: TechRadar
2026.09.02.
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Az Nvidia 616.56-os Game Ready drivere kínzó képernyővillódzást okoz – RTX…
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Az NVIDIA DLSS 5 először az NBA 2K27-ben jelenik meg szeptember…
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
Kép: StorageReview
2026.09.02.
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
A Dell Pro 14 Premium az ultramobil üzleti felhasználók csúcsgépe: 2,55…
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Kép: ServeTheHome
2026.09.02.
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Az NVIDIA a Hot Chips 2026 konferencián részletezte, hogyan illeszthető a…
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.02.
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Az NVIDIA és a CrowdStrike bemutatta a SafeMind rendszert: az első…
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Kép: Guru3D
2026.09.01.
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Az ASUS ProArt P14 az NVIDIA RTX Spark platformra épül: 20…
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
Kép: Tom's Hardware
2026.09.01.
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
A TP-Link szeptember 30-án elindítja az Archer 8 Ultra BN19000 előrendelését…