Új vezető a Lenovo EMEA régió élén

A mai bejelentés alkalmával Lanci kiemelte, hogy tervei szerint 2013-ra a Lenovo a három legnagyobb PC gyártó között lesz az EMEA régióban. „Az elmúlt évben a PC-piac számos szereplője tapasztalt bizonytalanságot, de mi követtük stratégiánkat – megvédtük és a jövőben tovább növeljük THINK üzletágunkat, mialatt olyan új területek felé vesszük az irányt, mint a fogyasztói piacok”- mondta Lanci, aki hivatalosan április 2-tól tölti be EMEA elnöki pozícióját. „Oroszországban és Németországban már kitűnő eredményeket értünk el fogyasztói szegmensben, és az idei stratégia részeként nagy hangsúlyt fektetünk az IDEA – általános fogyasztókat célzó – termékeink népszerűsítésére és terjesztésére az EMEA régióhoz tartozó többi országok piacán is.”

Új vezető a Lenovo EMEA régió élén 

A Lenovo elnök-vezérigazgatója, Yuanqing Yang hozzátette: „Felismertük, hogy a Lenovo egy új korszakba lép – a PC-plusz korába -, amelyben a személyi számítógépek továbbra is központi szerepeket töltenek be a PC-k, tabletek, okostelefonok és okos TV-k ökoszisztémájában. Ebben az új korszakban nem elég az üzleti csatornák meghódítását folytatnunk, de növelnünk kell globális jelenlétünket a fogyasztói szegmensben is. Gianfranco Lanci épp az ezeken a területeken szerzett tudásával és tapasztalatával járulhat hozzá a Lenovo sikereihez. Biztos vagyok abban, hogy segít elérni céljainkat nem csak a régióban, de globálisan is.” 

Lanci megjegyezte, hogy a táblagépek térhódítása és a PC-k új formái – mint például a vékony ultrabook – új lehetőségeket jelentenek a Lenovo számára. „Az EMEA régió egy stratégiailag kritikus piac. Meg kell őriznünk vezető szerepünket a vállalatoknak szánt termékek piacán – ahol nemzetközileg jelenleg piacvezetők vagyunk -, de a másik oldalon jelentősen kell növelnünk jelenlétünket a régió fogyasztói és a kkv szektoraiban. Ezzel akár 10%-os piaci részesedésre is szert tehetünk a top 10 EMEA országban, közelebb kerülve hosszabb távú céljainkhoz: egyike lehetünk a régió három legnagyobb gyártójának.” 

Gianfranco Lanci április 2-ai kinevezése a vállalat reorganizációjának velejárója. A Lenovo üzletpolitikája 4 új földrajzi területre fókuszál – EMEA, APLA (Asia Pacific / Latin America), Kína és Észak-Amerika. Ez az átszervezés hatékonyabb, földrajzilag fókuszált működést eredményez, ami mentén eredményesebben hajthatják végre „Protect & Attack”(„Védelem és Támadás”) elnevezésű stratégiájukat. Ez az üzletpolitika teszi lehetővé, hogy a Lenovo „megvédje” alapvető piacát Kínában, valamint a profitábilis globális nagyvállalati szegmensben betöltött szerepét, emellett „támadhat” a fejlődő piacokon, a fogyasztói számítógépek és a mobilinternet piacán. Ennek a stratégiának köszönhető, hogy a Lenovo a leggyorsabban növekvő személyi számítógép gyártó már a kilencedik éve. A vállalat, mely a fejlődő piacokon már jelenleg is vezető szerepet tölt be, a napokban jelentette be harmadik negyedéves pénzügyi eredményét, mely szerint rekord mértékű (14%) nemzetközi piaci részesedést ért el, gyakorlatilag minden régióban és termékszegmensben rekord nyereséget termelt. Mindemellett egy olyan izgalmas, új termékpalettát mutatott be, mely minden tekintetben megfelel a PC-plusz generáció igényeinek. 

Az EMEA országok alkotta üzleti terület a legnagyobb az említett négy földrajzi terület közül, így további 7 területre* van felosztva. Ez fejlett és fejlődő piacok változatos kombinációját eredményezi, mely óriási növekedési potenciált jelenthet minden egyes piac minden szegmensében – legyen az fogyasztói, kis- és középvállalkozói, nagyvállalati vagy állami szektor. 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.06.04.
Hogyan blokkolhatod a kéretlen hívásokat és SMS-eket Androidon és iPhone-on?
A spam hívások és kéretlen SMS-ek évek óta az okostelefon-használók egyik…
2026.06.03.
Marvel’s Wolverine: véres új előzetes és Jean Grey első bemutatkozása
A Sony legutóbbi State of Play eseményén hosszabb betekintést kaptunk a…
2026.06.03.
Nvidia RTX Spark: az AI ügynökök új korszakát hozhatja el a Windows PC-kre
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta az RTX…
2026.06.02.
Pacific Fusion: 440 gigawattos impulzust ért el a fúziós energia felé vezető úton
A fúziós energia fejlesztésével foglalkozó Pacific Fusion új mérföldkőhöz érkezett. A…
2026.06.02.
ASUS ExpertCenter P200 AiO: új üzleti all-in-one PC érkezik AMD Ryzen processzorral
dszer a mindennapi üzleti feladatokra optimalizált teljesítményt kínál, legyen szó dokumentumkezelésről,…
MSI Claw 8 EX AI+
2026.06.01.
MSI Claw 8 EX AI+ érkezik az új Intel Arc G3 chippel
Az MSI a Computex 2026 kiállításon leleplezte a Claw 8 EX…
2026.06.01.
Nvidia RTX Spark: új Arm-alapú chip érkezik az Apple M5 kihívójaként
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta RTX Spark…