Iconia B1, pár tízezer forintos tablet az Acertől

Nagyon úgy tűnik, hogy 2012 az Android alapú eszközök éve volt. A Google által fejlesztett operációs rendszer már a piac közel kétharmadát uralja, valamint a Nexus család árcédulája is azt mutatja, hogy a keresőóriás célja nem elsősorban a minél nagyobb profit generálása, sokkal inkább a minél egyszínűbb mobilpiac létrehozása. Ennek szellemében a többi gyártó is az olcsóbb eszközök gyártása felé fordul, és egyre több pletyka kering a világhálón a 100 dolláros tabletekről. Az egyik felröppent hír szerint az Acer is dolgozik egy ilyen eszközön.
 
 
Az év vége felé közeledve a legtöbb ember már a pihenésre és az ünnepekre készül, míg a mobilkommunikációs iparban tevékenykedő mérnökök lázas munkával töltik napjaikat a közelgő CES és MWC miatt. Különböző információk szerint, egyre többen szeretnék meglovagolni a Google által keltett népszerűségi hullámot az olcsóbb árfekvésű tabletekkel. Néhány hete már kering egy 100 dolláros Nexus tábláról a pletyka, melyet a 7 colos modellhez hasonlóan az Asus fejleszt. Még ha igaz is az eszköz létezése, elég kicsi a valószínűsége, hogy egy újabb taggal bővülne a keresőóriás palettája. Ami inkább valószínűsíthető, hogy talán a Transformer család belépőszintű konfigurációja lehet.
 
A mai napon pedig az Acer háza tájáról hallatszódnak olyan információk, hogy előállnak egy 100 dolláros géppel. Az Iconiák az elmúlt években úttörők voltak a tableteknél, hiszen elsők között lehetett megkaparintani őket a kifejezetten táblákra szánt Honeycomb (3.x) verziójú Androiddal. Állítólag a B1 néven érkező 7 colos modellel szeretnék megcélozni az olcsóbb szegmenst, mégpedig elviselhető hardverrel.
 
 
Acer Iconia B1 100 dollárért?
 
A Jelly Bean (4.1.2) alapokon nyugvó gép a hírek szerint egy 1,2 GHz-es kétmagos MediaTek processzorral, PowerVR  SGX531-es GPU-val valamint 512MB ram memóriával érkezhet. Utóbbi azért ebben az árfekvésben sem hangzik túl jól, hiszen manapság már egyre inkább standard mennyiségnek számít az 1GB. A háttértár mérete 8GB-ra rúg, melyet MicroSD kártyával bővíthetünk. A kommunikációért pedig 4,0-ás bluetooth modul, valamint egy GPS- és Wifi-kombó kártya fog felelni.
 
Azt, hogy ezekből a világhálón keringő pletykákból miből lesz végül tény, azt egyrészt az idő, másrészt a CES fogja eldönteni.
 
Bazsa
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…