CES 2013: S1185, a Gigabyte is leleplezte a tabletjét

A helyszín; a Nevada állam béli Las Vegas. Ami pedig itt napvilágra került a 2013-as CES keretein belül eddig sem volt semmi. Most azonban egy újabb gyöngyszemmel gyarapodott a sor, ugyanis bemutatásra került a Gigabyte tablet üdvöskéje az S1185. Egy ütős kis masinára számíthatunk, melynek megjelenése a tengerentúlon már Márciusban esedékessé válik. A Gigabyte nem kategorizálta be termékét, egyaránt ajánlja üzleti és otthoni felhasználásra. Azt talán már meg sem kell említenünk: a Windows 8 (Pro) tölti be az operációs rendszer funkcióját. 
 
 
HM77 Express chipset-el karöltve az Intel legújabb, harmadik generációs Ivy Bridge processzora gondoskodik majd az alkalmazások akadásmentes futtatásáról, az integrált Intel HD videokártya pedig ennek megjelenítéséről a 11.6-os, kapacitív, multi-touch IPS-es, Full HD kijelzőn. Az S1185 érdekessége, hogy az oldalaira integrált egérbillentyűket kapott. Hagyjuk a következő tényeket magukért beszélni: egészen 8 GB-ig (DDR3) bővíthető RAM, 256 GB-ig bővíthető SSD valamint az áramellátásról gondoskodó 4000 mAh akkumulátor. A külvilággal történő vezeték nélküli kommunikációról Wireless LAN 802.11n, Bluetooth 4.0 és egy SIM kártya slot gondoskodik a 3.5G-re gondolva. Tovább vizsgálva az S1185-öt találunk még rajta 1xUSB 2.0 és 1xUSB 3.0 portot, VGA ás HDMI kimenetet, valamint egy microSD kártyaolvasót.
 
CES 2013: S1185, a Gigabyte is leleplezte a tabletjét 
 
Amennyiben igényünk volna egy billentyűzet dokkolóra, a Gigabyte ezt is biztosítja számunkra (sajnos jelen információk szerint csak felárért cserébe), melyet mágneses úton csatlakoztathatunk a tablethez. Az S1185 két kamerával van felszerelve, egy 1.3MP-es webkamera a videokonferenciák lebonyolításához, valamint egy 5MP-es egy-egy emlékkép megörökítéséhez. Beépített sztereó hangszórók biztosítják az audio élményt, valamint egy kensington zár gondoskodik a fokozott biztonságról. 
 
A fentebb taglaltakért kicsit komolyabban zsebbe kell majd nyúlnia a leendő vásárlónak, ugyanis az alapverzió várható ára 1000 USD (~220000 HUF) körül fog alakulni. 
 
 
Gabe
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.06.04.
Hogyan blokkolhatod a kéretlen hívásokat és SMS-eket Androidon és iPhone-on?
A spam hívások és kéretlen SMS-ek évek óta az okostelefon-használók egyik…
2026.06.03.
Marvel’s Wolverine: véres új előzetes és Jean Grey első bemutatkozása
A Sony legutóbbi State of Play eseményén hosszabb betekintést kaptunk a…
2026.06.03.
Nvidia RTX Spark: az AI ügynökök új korszakát hozhatja el a Windows PC-kre
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta az RTX…
2026.06.02.
Pacific Fusion: 440 gigawattos impulzust ért el a fúziós energia felé vezető úton
A fúziós energia fejlesztésével foglalkozó Pacific Fusion új mérföldkőhöz érkezett. A…
2026.06.02.
ASUS ExpertCenter P200 AiO: új üzleti all-in-one PC érkezik AMD Ryzen processzorral
dszer a mindennapi üzleti feladatokra optimalizált teljesítményt kínál, legyen szó dokumentumkezelésről,…
MSI Claw 8 EX AI+
2026.06.01.
MSI Claw 8 EX AI+ érkezik az új Intel Arc G3 chippel
Az MSI a Computex 2026 kiállításon leleplezte a Claw 8 EX…
2026.06.01.
Nvidia RTX Spark: új Arm-alapú chip érkezik az Apple M5 kihívójaként
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta RTX Spark…