Dell XPS 10 a porondon

Úgy tűnik a Dell mit sem törődik a konvenciókkal vagy éppenséggel a trenddel és csatlakozik a Microsoft Surface és ASUS VivoTAB RT úttörő csapatához: ugyanis az operációs rendszer szerepét a Windows RT-re bízza az új XPS 10-es esetében. Persze az úttörő jelző némileg túlzásnak hathat csupán a fenti tényre alapozva, de processzor terén is mást kapunk mint amire elsőre számítanánk, ugyanis ezt az Intel/Nvidia helyett a Qualcomm szolgáltatja, név szerint a Snapdragon S4 (a másik két említett esetében Nvidia Tegra 3-asról van szó). Érdemes itt megjegyezni, hogy a Dell processzor-ügyi megoldása feltehetőleg igen csak kuriózum számba fog menni az észak-amerikai kontinensen, mivel nem sok hasonló méretű vállalat fogja igénybe venni a Qualcomm erőforrását tableteiben.
 
 
Egészen magabiztos külső érzetét biztosítja már az első kézhezvétel során az XPS 10, erről pedig a puha tapintású bevonat és a króm díszítés gondoskodik. Az igény szerint beszerezhető billentyűzet dokk hasonló fokú igényességről árulkodik, egyszerűen kifejezve: jó rájuk nézni, hiszen mondhatni tökéletes párt alkotnak, vagyis hozzák a kötelezőt. A Dell akarva-akaratlan a Surface és a VivoTab közé lőtte be súlyügyileg az XPS 10-est, mivel a maga tekintélytelennek nevezhető 635 grammjával (billentyűzet dokk nélkül értendő!) az előbbinél valamivel könnyebb, ám az utóbbinál már nehezebb. Akku üzemidő terén a gyár adatai alapján 10 órával számolhatunk, mely 16 órára növekedhet amennyiben csatlakoztatjuk a billentyűzet dokkot (bár tény és való az összsúly ezzel elkerülhetetlenül megnövekszik cirka 1315 grammra).
 
Dell XPS 10 a porondon 
 
32 és 64 GB-os MMC háttértárral kerül majd piacra, az ár ettől és az opcionálisan igényelhető billentyűzet dokktól függően 500 és 779 USD (110000-170000 HUF) között fog változni a tengerentúlon.
 
 
Gabe
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
RTX Spark gaming teljesítménye: Gamescom 2026 impressziók
Kép: TechRadar
2026.09.06.
RTX Spark gaming teljesítménye: Gamescom 2026 impressziók
Az Nvidia RTX Spark valóban játékra is alkalmas – kiderült a…
Acemagic F2A mini PC: Intel Panther Lake és AMD Gorgon Point
Kép: TechPowerUp
2026.09.06.
Acemagic F2A mini PC: Intel Panther Lake és AMD Gorgon Point
Az Acemagic IFA 2026-on mutatta be F2A mini PC-jét Intel Panther…
Acer Project DualPlay Mini: handheld és laptop egyben
Kép: Engadget
2026.09.06.
Acer Project DualPlay Mini: handheld és laptop egyben
Az Acer IFA 2026-on mutatta be a Project DualPlay Mini koncepciót:…
RTX 50 Founders Edition MSRP-n a PAX Westen
Kép: TechPowerUp
2026.09.06.
RTX 50 Founders Edition MSRP-n a PAX Westen
Az NVIDIA a PAX West kiállításon MSRP áron kínálja az RTX…
Intel Nova Lake: 52 magos gaming CPU – mikor jön?
Kép: HotHardware
2026.09.06.
Intel Nova Lake: 52 magos gaming CPU – mikor jön?
Kiszivárgott diák alapján körvonalazódik az Intel Nova Lake platform megjelenési menetrendje…
DLSS 5 Swapper: Neural Rendering bármely játékba
Kép: TechPowerUp
2026.09.06.
DLSS 5 Swapper: Neural Rendering bármely játékba
A DLSS 5 Swapper nevű eszközzel hivatalosan nem támogatott játékokba és…
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Az ASUS bejelentette a világ első quad-band Wi-Fi 8 routerét, a…
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Az AMD állítólag egy teljesen új Ryzen 5 7500 processzort készít…