HP EliteBook Revolve 810 az öltönyösöknek

A HP EliteBook szériája az új évben is sokkal inkább koncentrál az üzleti szféra felhasználóira, mint az otthoniakra. Ez természetesen bocsánatos bűn, mert ez előbbit olyan mértékben kívánja és tudja kielégíteni, mely egy ilyen nagy névhez illik. Itt jön képbe az új EliteBook, a Revolve 810 mely elődei nyomdokában járva, de mégis kicsit új utakra tévedve vállalja magára ezt a korántsem egyszerű feladatot. 
 
HP EliteBook Revolve 810 az öltönyösöknek
 
Hogy megértsük miben rejlik a HP újítása, meg kell barátkoznunk egy egyre inkább elterjedő fogalommal, mégpedig a hibrid-laptopéval. Hiszen a tablet, mint halmaz nem teljesen foglalja magába a Revolve-ot – történhet ez azért, mert egyesíti magában az Ivy Bridge processzorok erejét az érintőkijelzős tabletek kompaktságával. Egy forgatható, csuklós szerkezet gondoskodik arról, hogy igény szerint noteszgépként vagy tabletként alkalmazzuk az új EliteBook Revolve-ot. A már említett Ivy Bridge processzor mellett találhatunk még benne 256 GB SSD-t, 4 GB RAM-ot, két darab USB 3.0-ás portot. A kommunikációról LTE, HSPA+ és a szokásos Bluetooth és NFC gondoskodik. A 11.6-os, Corning Gorilla Glass-al védett érintőkijelzőt 1366×768-as felbontásban élvezhetjük. 
 
HP EliteBook Revolve 810 az öltönyösöknek
 
Az 1.36 kilogrammos HP EliteBook Revolve 810 megjelenésére márciusban számíthatunk, jelenleg azonban ajánlott fogyasztói árral nem tudunk szolgálni. 
 
 
Gabe
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.24.
Az Európai Bizottság több mint 1 milliárd dolláros bírságot szabott ki a Google-ra a Digital Markets Act megsértése miatt
Az Európai Bizottság csütörtökön több mint 1 milliárd dolláros bírsággal sújtotta…
2026.07.24.
Framework majdnem megduplázza a Laptop 13 Pro memóriaárait, a beszállító hirtelen áremelése miatt
A Framework a Tom's Hardware szerint egyik napról a másikra jelentősen…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…