Az „On the road” (magyarul: Úton) című, éppen csak megjelent film a beat korszak amerikájának egyik, ha nem a legnagyobb író zsenijének – Jack Kerouac – ugyan ezen a címen megjelent regényéből készült adaptációja. És bár Michael Dell, a Dell cégcsoport alapítója a fentebb megnevezett írónak a „földije” úgy tűnik, nem ért egyet annak következő gondolatával: „Ha megpróbálok megfordulni, az egész világegyetem fordul meg velem…” hiszen jószerivel 180 fokos fordulatra készül.
Michael Dell és a Dell vezetői mindezt meg is tehetik majd, hiszen mint arról már korábban beszámoltunk a cég ki fog vonulni a tőzsde piacról, ezáltal szabadulva meg a folytonos negyedéves profittermelési tehertől és a részvényesek kétségeitől.
De! Miféle fordulatról is van itt szó? Első lépcsőben fittyet hányva az előző évben mutatkozó tendenciára, nem a hálózati- és szerver megoldásokba kívánnak több időt, pénzt és energiát ölni, hanem a személyi számítógépekbe valamint a tabletekbe. Ennyi azonban még nem elég – vélekedik Michael Dell – és további jelentékeny összegeket kíván befektetni a fejlődő országokra (a teljesség igénye nélkül: Kína, India, Brazília, Oroszország), valamint „a kevesebb, több” elvet követve egyszerűsíteni kívánja jövőben megjelenő eszközeit.
Gabe













