Acer Aspire P3: Újabb Ultrabook Convertible

Korábban már jelent meg hasonló készülék az Acer-től Iconia W700 néven, bár ott a dokkolóegyég és a különálló vezeték nélküli klaviatúra komplikáltabbá tette a hordozást. Az Acer Aspire P3 viszont már egy átgondolt, hordozhatóbb konstrukciót képez, mivel a dokkolóegységet és a vezetéknéküli klaviatúrát egy közös tokba helyezték el, méghozzá egy csipetnyi „Microsoft Surface” hatással.

Acer Aspire P3: Újabb Ultrabook Convertible

Ebből a tokból kivehető a készülék, így pillanatok alatt notebookból, tabletté varázsolható az Aspire P3, valamint a gyártó azt is megoldotta a vezeték nélküli billentyűzet ellenére, hogy lecsukott helyzetben a tablet alvó állapotba helyezze magát.

A készülék 19,5 mm vastag, 1,39 kg súlyú és természetesen Windwos 8 operációs rendszer fut rajta, mely 11,6” hüvelykes, 1366×768 pixelfelbontású IPS panellal ellátott érintőkijelzővel egész jól használható. Hardver tekintetében eleinte az Intel Ivy Bridge Corei i3 és i5 processzoraival, később pedig már Haswell processzorokkal is kapható lesz az Aspire P3, tárhelyből pedig választhatunk a 60 és 120GB-os SSD-k közül.

A készülék hamarosan elérhető lesz Magyarországon és az előrejelzések alapján 600 eurós kezdőárra számíthatunk.

Pucu

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.24.
Az Európai Bizottság több mint 1 milliárd dolláros bírságot szabott ki a Google-ra a Digital Markets Act megsértése miatt
Az Európai Bizottság csütörtökön több mint 1 milliárd dolláros bírsággal sújtotta…
2026.07.24.
Framework majdnem megduplázza a Laptop 13 Pro memóriaárait, a beszállító hirtelen áremelése miatt
A Framework a Tom's Hardware szerint egyik napról a másikra jelentősen…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…