Acer Aspire R7: meghökkentő formaterv 15 colon

Nem sokkal korábban számoltunk be arról, miszerint az Acer tett egy lépést az elviselhető hibrid gépek felé igaz, kicsit hasznosította a Microsoft, Surface-nél alkalmazott formatervét. Itt nem állt meg a gyártó, hiszen a praktikus és elegáns Aspire P3 ellenpéldájaként létrehozták az Aspire R7-et. Kicsit All in One, kicsit laptop, de mindenképpen egy átgondolatlan ergonómiai megvalósítást hozott az R7.

Május harmadikán, New York-ban látott napvilágot az új Aspire, ami elviekben a Lenovo Yoga-jának megoldását próbálja finomítani. Ott a legnagyobb problémát sokaknak az jelentette, hogy hiába lehet a kijelzőt 180 fokban hátrafordítani, elég fura koncepció, hogy a magából kifordult laptop klaviatúrája legyen az ily módon létrejövő tablet hátoldala, amit aztán ilyen-olyan felületekre helyezünk. Talán ezt látták meg az Acer mérnökei is, akik úgy gondolták, ezt könnyedén tovább tudják fejleszteni egy kulturáltabb módon, így jött létre az Aspire R7:

Acer Aspire R7: meghökkentő formaterv 15 colon

Ahogy a fenti illusztráció jól példázza, az újdonság igyekszik négy különböző szituációban is helytállni. Akkor mégis mi a probléma vele? Amint bemutatásra került az Aspire R7, az internetes fórumok “power” felhasználói rögtön kikezdték azt. Tulajdonképpen nem is a négy különböző módba állítható kijelzővel van a baj, hanem a beviteli eszközökkel, azok elrendezésével. Hosszú ideje a laptopok elrendezése próbál ergonomikus lenni, hiszen ezzel könnyebbé teheti a munkát és egyszerűsíti az eszköz használatát. Ennek megy most neki fejjel az Acer tervezőcsapata. Túl sok fantáziát azért nem vittek a dologba, egyszerűen felcserélték a touchpad és a billentyűzet helyét, ezzel kivívva sok ember haragját.

Az Aspire R7 már előrendelhető Amerikában, a kezdő ára pedig 999 dollár. Tekintve, hogy a notebook 15,6 colos 1080p kijelzővel, i5 vagy i7 processzorral és Windows 8 operációs rendszerrel vásárolható meg, nem is olyan vészes ez az ár.

 

Nagyításhoz kattints!

Acer Aspire R7: meghökkentő formaterv 15 colon Acer Aspire R7: meghökkentő formaterv 15 colon Acer Aspire R7: meghökkentő formaterv 15 colon
Acer Aspire R7: meghökkentő formaterv 15 colon Acer Aspire R7: meghökkentő formaterv 15 colon Acer Aspire R7: meghökkentő formaterv 15 colon

 

 

Bazsa

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
ASUS UGen Arc Pro B70: az első Intel Arc kártyájuk
Kép: TechPowerUp
2026.10.18.
ASUS UGen Arc Pro B70: az első Intel Arc kártyájuk
Az ASUS első Intel Arc kártyája az UGen Arc Pro B70:…
Microsoft Maia 300: 2,5x memória-sávszél, 2027-es start
Kép: TechRadar
2026.10.18.
Microsoft Maia 300: 2,5x memória-sávszél, 2027-es start
A Microsoft Maia 300 gyorsító 2,5-szeres memória-sávszélességgel érkezik 2027-ben. Kiderül, mit…
DLSS Ray Reconstruction AMD Radeon kártyákon egy modddal
Kép: Wccftech
2026.10.18.
DLSS Ray Reconstruction AMD Radeon kártyákon egy modddal
Egy új mod az AMD RDNA 3 és RDNA 4 kártyákra…
Surface Laptop Ultra: Jensen Huang négy évről mesélt
Kép: TechRadar
2026.10.18.
Surface Laptop Ultra: Jensen Huang négy évről mesélt
Jensen Huang szerint a Surface Laptop Ultra négy év munkája: Nvidia…
NVIDIA RTX Spark N1X: a GB10 chip felépítése
Kép: ServeTheHome
2026.10.18.
NVIDIA RTX Spark N1X: a GB10 chip felépítése
Az NVIDIA RTX Spark N1X valójában a GB10: 20 Arm mag,…
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Kép: TechRadar
2026.10.17.
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Az AMD Helion Agentic AI Rack 32 768 Zen 6 magot,…
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
Kép: StorageReview
2026.10.17.
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
A Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: az RTX Spark N1X…
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
Kép: StorageReview
2026.10.17.
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
A HP OmniBook Ultra 16 teszt: 128 GB-os RTX Spark gép,…