Az Apple csökkenteni akarja Samsung függőségét

A napokban sikerült tető alá hozni egy szerződést az Apple és a TSMC illetékesei között melynek nem titkolt célja, hogy az Apple kínzó, Samsungtól való függőségét csökkentsék.

Az Apple csökkenteni akarja Samsung függőségét 

Mint az mindannyian tudjuk, az Apple és a Samsung szinte minden téren riválisai egymásnak, az okostelefonokon keresztül, a noteszgépeken át a tabletekig – ez azonban csak a jéghegy csúcsa. Ami a felszín alatt van, az az a tény, mely szerint az iPhone-ok és az iPad-ek közel negyede a Samsung által előállított darabokból áll (elsősorban memória chipek, kijelzők és processzorok kerülnek így almás borítás alá).

Az Apple csökkenteni akarja Samsung függőségét 

Az elmúlt évek során azonban egyre inkább hangosabbá válnak a nézeteltérések a két IT óriás között. Első nekifutásra az Apple a kijelzőit kezdte el a Sharp égisze alatt gyártani, de ennek a próbálkozásnak az lett a vége, hogy minőségi problémák miatt újra a Samsung gyártja ezeket is. A most megkötött szerződés értelmében viszont a Taiwan Semiconductor (TSMC) kap lehetőséget, hogy okostelefonokba szánt processzorokat gyártson az Apple színeiben. 

Természetesen hosszú folyamat áll még az TSMC előtt, kezdve egyáltalán a megfeleléssel (nyilván nem kívánnak a Sharp sorsára jutni). A hosszú távú gondolkozásuk némi reményre enged következtetni: az illetékesek kijelentették, hogy nagy változást 2015-ig nem kell várni, sőt 2013 folyamán még végig a Samsung gyáraiban gyártott chipek fognak az iPhone-okba kerülni. 

Forrás: http://androidheadlines.com/2013/06/apple-to-reduce-samsungs-dependency-by-signing-deal-with-tsmc.html

 

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…