Microsoft: „A leggyorsabb 13”-es laptop”

Mai napon jobbnál jobb eszközökről rántotta le a Microsoft a leplet, és ezek közé tartozik egy olyan meglepetés, amire senki sem számított. Mindenki tudta, hogy lesz surface pro, és egyesek tudni vélték, hogy egy nagyobb kijelzővel szerelt verzió is ki fog jönni, de hogy útjára lesz bocsájtva a cég történetében az első saját márkás laptop, arra senki sem mert volna fogadni. Pedig épp ez történt, és ha már belevágtak, akkor igencsak odapörköltek a konkurenciának, és olyat tettek le az asztalra amit minden gyártó megirigyelhetne.

Microsoft: "A leggyorsabb 13”-es laptop"

Gyönyörű dizájn és innovatív megoldások jellemzik a laptopot. 13,5″ -es kijelzőn 6 millió pixel van ami 267ppi  sűrűséget jelent és 3000 x 2000 -es felbontást. Természetesen 10 ponton érzékeli az érintéseket, és stílussal is kezelhető a kijelző, amit Gorilla Glass véd a fizikai behatásoktól.

Microsoft: "A leggyorsabb 13”-es laptop"

Maga a váz magnéziumból van, és 1,5 kg a teljes tömege. (billentyűzettel) A kijelző mögött egy 6. generációs Intel i5 vagy i7 -es processzor bújhat meg 8GB vagy 16 GB memória és 128GB tól egészen 1TB -ig bővíthető SSD társaságában.  Ha nem lenne elég az integrált Intel HD grafikus kártya ereje akkor a külön csatlakoztatható billentyűzet alatt, opcionálisan megtalálható egy GDDR5 ös memóriával szerelt Nvidia GPU. 

Microsoft Surface Book
   
Processzor

Core Intel i5,

Core intel i7

Memória 8GB – 16GB
GPU

i5: Intel HD integrált (non-GPU)

i5/i7: NVIDIA GeForce graphics (GPU)

Kiejlző

13.5″ Pixelsense 3000 x 2000 (267PPI)

Háttértár 128 G SSD – 1TB SSD
I/O

Headset Jack

Mini DisplayPort 

Surface Connect

SD kártya olvasó

2 x USB 3.0

Méretek Laptop: 232.1 x 312.3 x 13 -22.8 mm
Clipboard:220.2 x 312.3 x 7.7 mm
Súly 728g , billentyűzettel 1,5kg
Akkumulátor 12 óra
Ár 1500$ -2700$

A billentyűzet természetesen háttérvilágítással van ellátva, a touchpad pedig 5 ponton képes érzékelni egyszerre.

A Microsoft üdvöskéjét október 7 -től lehet előrendelni és október 26 -tól kerül a polcokra.

Forrás

Szeke​

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…