2020-ban érkezhet az Apple autója

Az elmúlt egy hétben egyre több pletyka látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy az Apple valóban egy saját autóval készülhet. A több éves találgatást a témában most a Bloomberg szakította meg azt állítva, hogy egy meg nem nevezett forrás szerint a vállalat 2020-ig szeretné forgalomba állítani első négykerekűjét, ami jelenleg „Titan” kódnéven fut.

Az 5 éves periódus egy autógyártó cégnél körülbelül az az időkeret, mely alatt egy tervből egy tényleges autó lesz; az Apple esetében viszont a kiépített infrastruktúra (alkatrészek legyártása- és rendelése, disztribúció) és tapasztalat hiányában meglepőnek tűnik ez a dátum.

2020-ban érkezhet az Apple autója

Az azonban már tényként kezelendő, hogy a vállalat készül valamivel – több szakembert is felvett, valamint Elon Musk (Tesla CEO) nyíltan közölte egy interjúban, hogy az Apple megpróbálja elcsábítani az alkalmazottaikat, méghozzá nem is rossz feltételekkel: egyszeri 250,000 dolláros bónusz (!) és 60%-os fizetésemelés (!!). Az Apple természetesen nem kommentálta az állításokat.

Az autó a Tesla Model 3 és a Chevy Bolt ellenfele lehet – mindkettő a 30,000 dolláros árkategóriában debütál 2017-ben, körülbelül 200 mérföldes hatótávval és csak elektromotorral.

Forrás: popularmechanics.com

Marci

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…