Az okosóra eladások kétharmadát az Apple Watch birtokolja

Nem meglepő, hogy az ünnepi szezon alatt elég jól keresett az Apple, azonban érdemes megjegyezni, hogy a Canalys szerint a vállalat okosórája nagyon jól teljesített – több, mint 12 millió darabot értékesítettek belőle. A Canalys szerint ez az eladott okosórák kétharmadának felel meg, ami elég szép eredmény. Szorosan mögöttük van a Samsung a Gear S2-vel, ami átalakításon esett át. A Pebble birtokolja a harmadik helyett, mögöttük pedig a Huawei van. Ez utóbbi eléggé meglepő, hiszen egyetlen modellel köröztek le olyan gyártókat, mint pl. az LG.

Az okosóra eladások kétharmadát az Apple Watch birtokolja

A statisztikák még érdekesebbek az okos karkötők esetében, ami olyan modelleket is tartalmaz, melyeknek nincs OS támogatásuk vagy 3rd party alkalmazásuk. Itt az első hely Fitbit-é, szorosan mögötte a Xiaomi Mi-vel, amiből 13 millió darabot értékesítettek 2015-ben. Ez azt jelenti, hogy a Fitbit még az Apple-t is lenyomta. Nyilván itt szerepet játszott az ár is, valamint a felhasználói bázis. A Canalyst szerint a Fitbit, az Apple és a Garmin 60%-os növekedést hozott a piacra.

Forrás: gsmarena.com

Marci

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Intel 18A kapacitás átcsoportosítás a Xeon miatt
Kép: TechPowerUp
2026.11.02.
Intel 18A kapacitás átcsoportosítás a Xeon miatt
Az Intel az oregoni üzemekben a Panther Lake-nek szánt 18A kapacitás…
Lenovo titkosított USB: sima SD-kártya volt benne
Kép: Tom's Hardware
2026.11.02.
Lenovo titkosított USB: sima SD-kártya volt benne
Az AES-256-ként hirdetett Lenovo ThinkPlus FU100 ujjlenyomatos pendrive-ban titkosítatlan SD-kártya volt,…
Nvidia tensor feloldás USB-ről: akár 65%-kal gyorsabb FP16
Kép: Tom's Hardware
2026.11.02.
Nvidia tensor feloldás USB-ről: akár 65%-kal gyorsabb FP16
Új nyílt forráskódú USB-eszköz oldja fel az RTX 20, 30 és…
OpenAI Google TPU vásárlás: távolodás az Nvidiától
Kép: TechRadar
2026.11.02.
OpenAI Google TPU vásárlás: távolodás az Nvidiától
Az OpenAI a jelentések szerint Google TPU chipeket vásárolna, hogy ne…
Intel és AMD együttműködés: titokzatos közös projekt?
Kép: TechRadar
2026.11.02.
Intel és AMD együttműködés: titokzatos közös projekt?
Lip-Bu Tan és Lisa Su egyeztetett egy lehetséges közös projektről, de…
Folyadékhűtéses NVIDIA szerverek az ASRock Racktől
Kép: ServeTheHome
2026.11.02.
Folyadékhűtéses NVIDIA szerverek az ASRock Racktől
Az ASRock Rack az OCP 2026-on teljes Vera Rubin NVL72 racket…
Acer Predator Atlas 8: 1299,99 dollártól indul
Kép: TechPowerUp
2026.11.01.
Acer Predator Atlas 8: 1299,99 dollártól indul
Az Acer Predator Atlas 8 Intel Arc G3 Extreme chippel 1299,99…
AMD Radeon áremelés: jöhet a drágulás jövő hónapban
Kép: HotHardware
2026.11.01.
AMD Radeon áremelés: jöhet a drágulás jövő hónapban
Pletykák szerint az AMD jövő hónapban emelheti a Radeon GPU-k és…