Kifizetnél 3 millió forintot egy mobiltelefonért?

Drágának tűnnek a mai okostelefonok? Kevésnek tűnik az egynapos üzemidő és amúgy is lassan tölt? Pörgessük csak vissza az idő kerekét. 1973-ig nem igazán beszélhetünk mobiltelefonokról, de az első kereskedelmi forgalomban kapható modellig is 1984-ig kellett várni – mindkét áttörés egyetlen márkanévhez, a Motorolához köthető. Nézzük, mit is tudott fénykorában a nagy öreg. 

Kifizetnél 3 millió forintot egy mobiltelefonért?

A Motorola DynaTAC 8000x egy teljes töltéssel, ami 10 órát vett igénybe, összesen 30 perc beszélgetési időt ígért, memóriája pedig 30 telefonszám tárolására volt elegendő – ez a csoda 3.995 amerikai dollárba került megjelenése napján, mai árfolyamon számolva nagyjából 10.000 dolláról beszélhetünk. Ezt átszámolva valamivel kevesebb, mint 3.000.000 forintot kapunk – elképesztőnek hangzik? Ennek tükrében egészen olcsó megoldásnak tűnik napjaink egyik sztárja, a Motorola Moto X Force.  

Kifizetnél 3 millió forintot egy mobiltelefonért?

Persze napjainkra megváltozott a Motorola helye és szerepe a mobil, pontosabban az okostelefonok világában. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem az egyik legmegbízhatóbb gyártóról van szó, ami rengeteget tett annak érdekében, hogy stílusos és jól optimalizált Android eszközök palettája még szélesebb legyen. Mostantól ezt a palettát a Laptopszalon kínálatában is elérhetjük. 

Forrás

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Az ASUS és az MSI teljes RTX Spark laptop-készlete elkelt még…
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Kép: TechRadar
2026.09.02.
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Az Nvidia 616.56-os Game Ready drivere kínzó képernyővillódzást okoz – RTX…
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Az NVIDIA DLSS 5 először az NBA 2K27-ben jelenik meg szeptember…
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
Kép: StorageReview
2026.09.02.
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
A Dell Pro 14 Premium az ultramobil üzleti felhasználók csúcsgépe: 2,55…
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Kép: ServeTheHome
2026.09.02.
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Az NVIDIA a Hot Chips 2026 konferencián részletezte, hogyan illeszthető a…
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.02.
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Az NVIDIA és a CrowdStrike bemutatta a SafeMind rendszert: az első…
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Kép: Guru3D
2026.09.01.
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Az ASUS ProArt P14 az NVIDIA RTX Spark platformra épül: 20…
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
Kép: Tom's Hardware
2026.09.01.
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
A TP-Link szeptember 30-án elindítja az Archer 8 Ultra BN19000 előrendelését…