Samsung Galaxy Home – érkezik a Samsung okoshangszórója is

A pénteki Samsung esemény keretein belül nem csak a legújabb okostelefonjuk látott napvilágot, hanem végre leleplezte a saját okoshangszóróját is. A hangszóró – némi Apple beütéssel – a Samsung Galaxy Home nevet viseli, és egyből a prémium okoshangszórók piacára érkezik.

Samsung Galaxy Home

A Galaxy Home „agya” a Samsung mesterséges intelligenciája, a Bixby – hogy ez jó, vagy rossz, döntsék majd el a jövőbeni tulajdonosok. A Bixby különféle feladatok végrehajtásával bízható meg (a felhasználó hangutasításokkal képes vezérelni az otthoni okoseszközöket), és kérdésekre is válaszol. Tehát lényegében pontosan ugyan úgy működik, mint a Samsung okostelefonokon. A korábbi – jogos támadások miatt – a Samsung azt is bejelentette, tovább okosította Bixby-t, hogy méltó vetélytársa legyen a többi digitális asszisztensnek.

Samsung Galaxy Home

A nyolc mikrofonnal operáló okoshangszóró egy háromlábú állványra került és mint mindig, most is ízlés dolga, kinek tetszik, és kinek nem. A hat magassugárzóval és egy basszus mélysugárzóval szerelt hangszóró 360 fokban képes sugározni a hangokat (surround hangzás), de meg lehet kérni arra, hogy egy adott irányt preferáljon.

A minden részletre kiterjedő tesztig vélhetően novemberig kell majd várnunk. Ekkor kerül sor ugyanis a novemberi fejlesztői konferenciára, így még éppen a boltok polcaira kerül az ünnepi hajrá előtt.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
AMD Intel bevétel: első alkalommal előzhet az AMD
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
AMD Intel bevétel: első alkalommal előzhet az AMD
Az AMD negyedik negyedéves előrejelzése szerint első alkalommal hozhat több bevételt…
Nova Lake-S: 5,1 GHz limit 90 °C felett
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
Nova Lake-S: 5,1 GHz limit 90 °C felett
A pletykák szerint az Intel Nova Lake-S processzorok 90 °C felett…
Samsung Taylor Fab 2: teljesen betelt, főleg AMD miatt
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
Samsung Taylor Fab 2: teljesen betelt, főleg AMD miatt
A Samsung texasi Taylor Fab 2 gyárának teljes kapacitását állítólag lefoglalták,…
Intel Arc driver 101.9175 WHQL: új játékok, javítások
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
Intel Arc driver 101.9175 WHQL: új játékok, javítások
Megjelent az Intel Arc driver 101.9175 WHQL: optimalizálás három játékhoz, javított…
Motorola új elnök: Amar Babu veszi át a vezetést
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.05.
Motorola új elnök: Amar Babu veszi át a vezetést
Amar Babu 2027. január 1-jétől a Motorola új globális elnöke és…
2026.11.04.
Öt online játék, amit érdemes kipróbálni a Play123.hu oldalon
Fedezz fel öt szórakoztató online játékot a Play123.hu kínálatából! Buboréklövés, logikai…
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Kép: Engadget
2026.11.04.
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Az NVIDIA DLSS 5 megérkezik az RTX Remixbe: mit tud a…
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
Kép: TechRadar
2026.11.04.
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
A HP és az Asus Thaiföldről, Vietnamból Kínába költözteti vissza a…