Mini laptop a VAIO háza tájáról, rengeteg csatlakozóval

A VAIO bejelentette az új SX12 modelljét, 12.5 inches kijelzővel. A laptop a kis mérete ellenére több csatlakozóval rendelkezik, mint a sokkal robosztusabb notebook-ok. Az előd S11-hez képest sokkal inkább kihasználta a rendelkezésre álló helyet a gyártó és a nagyobb kijelző mellett a billentyűk is nagyobbak lettek. Mindezt nagyjából ugyanolyan méret mellett.

Találunk három USB-A csatlakozót, egy USB-C portot a töltéshez, HDMI, Ethernet, VGA portot és SD kártyaolvasót. Természetesen a fejhallgató/mikrofon csatlakozó sem maradt le. A billentyűzet lényegében a laptop széléig elér és a káva is keskenyebb lett. Az SX12 8. Generációs Intel Core i5 vagy i7 processzorral vásárolható meg, opcionálisan LTE modullal is kérhetjük. A gép mindössze 888 grammot nyom.

Mini laptop a VAIO háza tájáról, rengeteg csatlakozóval

A VAIO SX12 jövő héttől érhető el Japánban, nagyjából 1100 dolláros kezdő árcédulával. De a processzortól, tárhelytől és színtől függően akár egészen 2000 dollárig növekedhet az árcédula. Arról egyelőre nincs információ, hogy a többi piacot mikor éri el a gép, de az S11 és az SX14 esetében is gyorsan megtörtént ez, úgyhogy az SX12 esetében is van ok reményre.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…