Tiszta elektromos eszközökkel a jobb egészségért

A mindennapokban használt eszközök közül az okostelefonok vannak leginkább kitéve a kórokozóknak, a tévék pedig működésük során szinte vonzzák a port, ezért fontos a készülékek tisztán tartására kiemelt figyelmet fordítani. A tiszta telefonok és TV készülékek egészségesebb környezetet teremtenek és hozzájárulnak a felhasználók biztonságához is.

Antibakteriális védelem a telefonoknak. Kutatások szerint a felhasználók naponta átlagosan 2018-szor érnek az okostelefonjukhoz , így a készülékeken rengeteg szennyeződés vagy akár az egészségre ártalmas kórokozó lehet. Az esetleges fertőzések megelőzése érdekében javasolt a készülékek rendszeres tisztítása. Fontos szabály, hogy ne kerüljön az okoseszközökre közvetlenül a háztartás egyéb területein használt tisztítószer vagy vizes oldat. Az erős tisztítószerek kárt okozhatnak a kijelzők üvegfelületében és így ronthatják a telefon ellenálló képességét.

A Samsung Galaxy okostelefonjait, tabletjeit és a Galaxy Watch okosórákat is kikapcsolt állapotban, az eszközt a tokjából kivéve, külön ajánlott tisztítani, hiszen a tokban sok szennyeződés megragadhat. Az áttörölgetés mikroszálas törlőkendővel vagy lencsetisztító kendővel a leghatékonyabb. Ezt követően fertőtlenítő nedves törlőkendő, vagy legalább 70 százalékos alkohol alapú fertőtlenítőszerben enyhén megnedvesített kendő is használható a készülékek alapos megtisztítására, a kellő körültekintéssel. Fontos a csatlakozók szárazon tartása és a sűrített levegő használatát is érdemes elkerülni, hiszen ez kárt okozhat a készülékekben. A tisztára törölt eszközök a levegőn 4-5 perc alatt megszáradnak, majd 2-3 napig tiszták maradnak.

Tiszta TV, rendes ház. A televíziókészülékek esetében a tisztítás alapszabályaira odafigyelve a felhasználók megőrizhetik a képernyő állapotát. A tévét minden esetben ajánlott kikapcsolni, hogy le tudjon hűlni és semmiképpen ne károsodjanak a belső alkatrészek. A régebbi képcsöves készülékek üvegfelületét akár az ablakhoz hasonlóan is tisztíthatták a felhasználók, az újabb, sík- vagy ívelt képernyős modellek esetében azonban víz, vagy tisztítószerek használatával akár kárt is okozhatnak a magas minőségű megjelenítőben. A QLED vagy OLED technológiákra épülő tévék esetében egy egyszerű, puha, száraz törlőkendő a legjobb választás, ezzel a képernyőt körkörös mozdulatokkal érdemes megtisztítani és külön a keretet és a hátoldalt is áttörölni.

A tévé mellett legalább ugyanolyan fontos a távirányító, amely az okostelefonokhoz hasonlóan sokat van kézben és akár többen is megfoghatják rövid idő alatt. A szennyeződések eltávolításához nem elég csak áttörölni. Az elemek eltávolítása után érdemes a tenyérhez ütögetve kirázni belőle a beragadt koszt, majd alkoholos fertőtlenítővel nedvesített törlőkendővel alaposan áttörölgetni az eszközt. Szükség esetén az alaposabb tisztításhoz használhatók vattapamacsok vagy a gombok közé szorult szennyeződések eltávolításához fogpiszkáló is.

A Samsung Electronics. A Samsung Electronics innovatív ötleteivel és technológiáival inspirálja a világot és formálja a jövőt. A vállalat újraalkotja a televíziók, az okostelefonok, a viselhető okoseszközök, a tabletek, a kamerák, a digitális készülékek, az orvosi eszközök, a hálózati rendszerek, a memóriák, az LSI rendszerek, a félvezetők és a LED megoldások fogalmát. A legfrissebb információk a Samsung Newsroomban, a news.samsung.com weboldalon érhetők el.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…