Intel: Marvel’s Avengers különkiadású processzorokat dobnak piacra

Twitter posztban jelentette be az Intel, hogy Tristan Eaton nevű művésszel együttműködve új „Collector’s Edition” processzorokat adnak ki.

A jelenlegi 10. generációs processzorok közül kap pár darab Bosszúállók mintázatú csomagolást, valamint A végződést. Kizárólag asztali Intel Core processzorok lesznek elérhető ilyen kiadásban, egész pontosan ezek: Core i5-10600KA, i7-10700KA, i9-10850KA és i9-10900KA.

Tristan Eaton egy freskófestő művész, aki az óriási film-és képregény franchise-on alapulva készítette el a processzorok dobozának mintáját.

Azt azonban fontos leszögezni, hogy A betű a processzor pontos megnevezésében, valamint a szép csomagolás csupán csak küllem, ugyan azt a CPU-t kapjuk szép csomagolásban, mintha véletlenszerűen vennénk le egy szériadarabot a polcról.

Az Intel még nem osztott meg információt arról, hogy az új, speciális csomagolás mennyi többletköltséggel jár majd a vásárlóknak. Az azonban egyértelmű, hogy az Intelnek most hasonlóan ügyes marketingfogásokra van szüksége az AMD-vel való versenyben, ugyanis a piros CPU gyártó szépen-lassan, de megelőzi kék versenytársát.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Intel 18A kapacitás átcsoportosítás a Xeon miatt
Kép: TechPowerUp
2026.11.02.
Intel 18A kapacitás átcsoportosítás a Xeon miatt
Az Intel az oregoni üzemekben a Panther Lake-nek szánt 18A kapacitás…
Lenovo titkosított USB: sima SD-kártya volt benne
Kép: Tom's Hardware
2026.11.02.
Lenovo titkosított USB: sima SD-kártya volt benne
Az AES-256-ként hirdetett Lenovo ThinkPlus FU100 ujjlenyomatos pendrive-ban titkosítatlan SD-kártya volt,…
Nvidia tensor feloldás USB-ről: akár 65%-kal gyorsabb FP16
Kép: Tom's Hardware
2026.11.02.
Nvidia tensor feloldás USB-ről: akár 65%-kal gyorsabb FP16
Új nyílt forráskódú USB-eszköz oldja fel az RTX 20, 30 és…
OpenAI Google TPU vásárlás: távolodás az Nvidiától
Kép: TechRadar
2026.11.02.
OpenAI Google TPU vásárlás: távolodás az Nvidiától
Az OpenAI a jelentések szerint Google TPU chipeket vásárolna, hogy ne…
Intel és AMD együttműködés: titokzatos közös projekt?
Kép: TechRadar
2026.11.02.
Intel és AMD együttműködés: titokzatos közös projekt?
Lip-Bu Tan és Lisa Su egyeztetett egy lehetséges közös projektről, de…
Folyadékhűtéses NVIDIA szerverek az ASRock Racktől
Kép: ServeTheHome
2026.11.02.
Folyadékhűtéses NVIDIA szerverek az ASRock Racktől
Az ASRock Rack az OCP 2026-on teljes Vera Rubin NVL72 racket…
Acer Predator Atlas 8: 1299,99 dollártól indul
Kép: TechPowerUp
2026.11.01.
Acer Predator Atlas 8: 1299,99 dollártól indul
Az Acer Predator Atlas 8 Intel Arc G3 Extreme chippel 1299,99…
AMD Radeon áremelés: jöhet a drágulás jövő hónapban
Kép: HotHardware
2026.11.01.
AMD Radeon áremelés: jöhet a drágulás jövő hónapban
Pletykák szerint az AMD jövő hónapban emelheti a Radeon GPU-k és…