Újabb infók a OnePlus 9RT-ről

A OnePlus 9 RT lesz a gyártó első olyan készüléke, amely 600 Hz-es érintés-mintavételi frekvenciát kínál majd. A fejlesztésnek köszönhetően 57 százalékkal javul majd az érintések beviteli késleltetése, illetve 47 százalékkal a swipe mozdulatok. Röviden és tömören: a gyártó szerint sokkal reszponzívabb lesz a készülék használata, ami többek között játékok közben lehet majd hasznunkra.

Ezúttal a megjelenítő fejlesztése is a OnePlus eSport részlegének bevonásával történt. Maga a képernyő egyébként egy 6,55 hüvelykes Samsung E4 panelre épül, amely másodpercenként akár 120 alkalommal is képes lesz lefrissülni.

Másik érdekessége a készüléknek egy teljesen átdolgozott hűtőrendszer lesz, amely egy ötrétegű kialakítást kapott. A gyártó szerint az eddigi legnagyobb területen igyekszik majd menedzselni a keletkező hőt, legalábbis a OnePlus mobilok történetében. Ezekre az intézkedésekre azért lesz szükség, mert a készülék burkolata alatt egy nagy teljesítményű Qualcomm Snapdragon 888 lapkakészlet dolgozik majd. Az új hűtőrendszer grafitlapokat tartalmaz, és a OnePlus 9 R modellhez viszonyítva 20 százalékkal jobb hőelvezetési hatékonysággal kecsegtet majd az igéretek szerint. Az árazással kapcsolatos dolgokról még egyelőre nincsen információnk.

techkalauz.hu – az online tech magazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.06.04.
Hogyan blokkolhatod a kéretlen hívásokat és SMS-eket Androidon és iPhone-on?
A spam hívások és kéretlen SMS-ek évek óta az okostelefon-használók egyik…
2026.06.03.
Marvel’s Wolverine: véres új előzetes és Jean Grey első bemutatkozása
A Sony legutóbbi State of Play eseményén hosszabb betekintést kaptunk a…
2026.06.03.
Nvidia RTX Spark: az AI ügynökök új korszakát hozhatja el a Windows PC-kre
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta az RTX…
2026.06.02.
Pacific Fusion: 440 gigawattos impulzust ért el a fúziós energia felé vezető úton
A fúziós energia fejlesztésével foglalkozó Pacific Fusion új mérföldkőhöz érkezett. A…
2026.06.02.
ASUS ExpertCenter P200 AiO: új üzleti all-in-one PC érkezik AMD Ryzen processzorral
dszer a mindennapi üzleti feladatokra optimalizált teljesítményt kínál, legyen szó dokumentumkezelésről,…
MSI Claw 8 EX AI+
2026.06.01.
MSI Claw 8 EX AI+ érkezik az új Intel Arc G3 chippel
Az MSI a Computex 2026 kiállításon leleplezte a Claw 8 EX…
2026.06.01.
Nvidia RTX Spark: új Arm-alapú chip érkezik az Apple M5 kihívójaként
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta RTX Spark…