Lábbal is vezérelhető az új Stream Deck

Öt fősre bővült az Elgato Stream Deck családja, ugyanis az első és második generációs alapmodell, valamint a Mini és az XL verziók mellett most elérhetővé vált a lábbal vezérelhető Stream Deck Pedal is. Az újdonság három, csúszásgátló anyaggal borított pedállal rendelkezik, melyek cserélhető rugókat kaptak, így ellenállásuk viszonylag könnyedén megváltoztatható.

Az 5 méter hosszú, leválasztható USB Type-C kábelen keresztül csatlakoztatható eszköz kapcsolóira a Stream Deck szoftveren belül rengeteg funkciót kioszthatunk. Ez esetben lábunk segítségével válthatunk például az OBS jelenetei közt, lenémíthatjuk magunkat, ki-bekapcsolhatjuk a webkameránkat. Továbbá akár a Discord push-to-talk funkcióját is aktiválhatjuk, illetve játékainkat is vezérelhetjük a pedálokkal. A funkciókat szoftverekhez is rendelhetjük, így a különböző programok esetében eltérő lehetőségeket érhetünk el lábbal.

Akkor is hasznos lehet, ha nem játszunk, hanem egyéb olyan tevékenységet végzünk, amely során kezünk nem elérhető, például hangszeren játszunk vagy főzünk. Az Elgato Stream Deck Pedal 90 dolláros vételárat kapott, elérhetősége pedig az első készletek kifogyása okán februárra várható.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.24.
Az Európai Bizottság több mint 1 milliárd dolláros bírságot szabott ki a Google-ra a Digital Markets Act megsértése miatt
Az Európai Bizottság csütörtökön több mint 1 milliárd dolláros bírsággal sújtotta…
2026.07.24.
Framework majdnem megduplázza a Laptop 13 Pro memóriaárait, a beszállító hirtelen áremelése miatt
A Framework a Tom's Hardware szerint egyik napról a másikra jelentősen…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…