Szívás, ha olcsón akarsz iPad-at beszerezni

Ráférne már egy alapos frissítés a belépőszintű Apple iPad-ekre, főleg az elavult dizájn miatt. Ezt a jelenlegi külsőt még a hetedik generáció mutatta be, de a kilencediknél is ugyanazzal lehet számolni, 10,2 hüvelykes, 2160 x 1620-as kijelző mellett.

Valóban tervezi frissíteni az Apple az alap iPad-et a DSCC szerint, amelynek még a mérete is megnőne. Nem sokkal, de a kijelző valamivel 11 hüvelyk alatt marad, ha pedig a káva is kisebb lesz, a tablet tényleges fizikai méretei talán nem is igazán változnak olyan sokat.

A DSCC szerint legkorábban 2023-ban frissülhet az olcsóbb iPad kategória, így ha évente lesz új modell, akkor az idei csalódást okozhat a felhasználóknak, mert nagyjából ugyanazt kapjuk majd, mint eddig. Az Apple általában szeptemberben frissíti a sima iPad-eket, az iPhone-ok bemutatóján. Az idén ősszel várható iPad-ben a trend alapján nem az aktuális A15 vagy az új A16 chip kerülne, hanem még az A14 Bionic.  Összegezve az áttervezett iPad tehát nagyából csak az iPhone 15 szériával együtt jöhet majd.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.09.21.
Apple Music rendet rak a zenei könyvtárban, a Spotify közben új korlátot tesztel
Van az a pont, amikor egy apró szoftveres változtatás többet ér,…
Acer: PC-árak 20%-kal nőhetnek, csúcs 2027 közepén
Kép: TechPowerUp
2026.09.21.
Acer: PC-árak 20%-kal nőhetnek, csúcs 2027 közepén
Az Acer vezérigazgatója szerint a PC-árak akár 20%-kal is emelkedhetnek 2026…
Jensen Huang: „0% esély" arra, hogy az AI véget vet a világnak
Kép: The Verge
2026.09.21.
Jensen Huang: „0% esély” arra, hogy az AI véget vet a világnak
Jensen Huang, az NVIDIA vezére CBS-interjújában kijelentette, hogy az AI-veszélyeket túlozzák…
Windows Auto SR érkezik az Intel Panther Lake-re
Kép: HotHardware
2026.09.21.
Windows Auto SR érkezik az Intel Panther Lake-re
A Microsoft Auto SR képjavítás az Intel Core Ultra 3 Panther…
HWiNFO beta: Intel Nova Lake QS CPU-k a láthatáron
Kép: TechPowerUp
2026.09.21.
HWiNFO beta: Intel Nova Lake QS CPU-k a láthatáron
A HWiNFO 8.53 béta fejlesztői naplója először említ Nova Lake QS…
NVIDIA MMS1X00-N5400: 400 Gbps QSFP112 optikai modul
Kép: ServeTheHome
2026.09.21.
NVIDIA MMS1X00-N5400: 400 Gbps QSFP112 optikai modul
Az NVIDIA MMS1X00-N5400 QSFP112 optikai modul 400 Gbps sebességet biztosít 1310…
Lenovo az Ázsiai Játékok hivatalos PC-szállítója
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.21.
Lenovo az Ázsiai Játékok hivatalos PC-szállítója
A Lenovo 6100 eszközzel – ThinkPad laptopokkal és ThinkCentre asztali gépekkel…
Intel felfüggesztette bug bounty programját
Kép: Tom's Hardware
2026.09.20.
Intel felfüggesztette bug bounty programját
Az Intel felfüggesztette hibajavadalmazási programját, amely akár 100 000 dollárt is…