Úgy tűnik, hogy Apple-t is hajtogathatunk majd

Már nyilván tudni lehetett, hogy az Apple előbb-utóbb szeretne belépni a hajtogatható eszközök piacára. Főleg úgy, hogy riválisának, azaz a Samsungnak már nem egy ilyen eszköze van. A dél-koreai vállalat évről-évre egyre magabiztosabb lehet az őrületes tempóban fejlődő Galaxy Z Flip és Z Fold eszközök miatt, miközben az Apple még semmit nem lépett ebbe az irányba hivatalosan.

Ming-Chi Kuo neve már ismerős lehet azoknak, akik követik az Apple-lel kapcsolatos híreket. Forrásunk ugyanis rendszeresen szállítja a cég legféltettebb titkait, hónapokkal azok hivatalos bejelentése előtt. Most a hajlítható Apple eszközzel kapcsolatos hírekkel sem maradt adós, merész találgatásokra azonban senki ne számítson.

Kuo korábban 2024-re, tehát 2 év távlatára tippelte, hogy az Apple előállhat valamilyen hajtogatható eszközzel, azonban változott a véleménye. Szerinte jelenleg az a valószínűbb, hogy az Apple 2025 előtt nem fog előállni ilyen eszközzel. Azonban akkor vagy egy iPad, vagy egy iPad és iPhone hibrid készüléket fognak bemutatni. Kuo azt is elárulta, hogy jelenleg egy 9 inch-es kijelzőt tesztel a gyártó.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…