Ezekkel az alkatrészekkel javíthatjuk magunk a Steam Deck-et

Volt már szó róla, hogy a Valve kézikonzolját otthoni körülmények között is viszonylag egyszerű javítani. Ehhez pedig nem csak szerszámokat, de a gyártó által jóváhagyott, eredeti komponenseket is beszerezhetünk majd az iFixit webáruházából.

A program indulásával kapcsolatban még csak annyit tudni, hogy valamikor a nyárra tervezik, pontos dátumot viszont még nem kaptunk. Az elérhető alkatrészek fotót is tartalmazó termékoldalai viszont már elérhetővé váltak, sőt, a The Verge az árazásukkal kapcsolatos információkat is megkapta. A cikkszámokat és az összegeket pedig a saját cikkükben elhelyezett táblázatban gyűjtötték össze.

Nem csak olyan, egyszerűen cserélhető alkatrészek lesznek majd megvásárolhatók, mint például a tápegység, a hátlap, vagy a különböző beviteli egységek membránjai. Akár hűtőventilátort, kijelzőt, hangszórót, sőt, komplett alaplapot is vásárolhatunk. Utóbbi persze nem olcsó, de a 350 dollár körüli vételár kifizetése egy alaplaphiba esetében még így is kedvezőbb lehet, mintha egy teljesen új konzolt kellene vásárolnunk. Azért sok hibával kapcsolatban érdemesebb lehet először a gyártói támogatást felkeresni, már amennyiben még él a Steam Deckre vállalt hivatalos garancia.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Intel felfüggesztette bug bounty programját
Kép: Tom's Hardware
2026.09.20.
Intel felfüggesztette bug bounty programját
Az Intel felfüggesztette hibajavadalmazási programját, amely akár 100 000 dollárt is…
Intel Arc jövője: Celestial törölve, Druid a tét
Kép: TechRadar
2026.09.20.
Intel Arc jövője: Celestial törölve, Druid a tét
Az Intel Arc Battlemage kártyák mára elvesztették értéküket, a Celestial generáció…
DLSS 5 Neural Rendering Intel Arc 140V-n: 3-5 FPS
Kép: Wccftech
2026.09.20.
DLSS 5 Neural Rendering Intel Arc 140V-n: 3-5 FPS
Egy modder sikeresen futtatta az NVIDIA DLSS 5 Neural Renderinget Intel…
Acer Nitro XV273U F5: 540 Hz-es QHD gaming monitor
Kép: Tom's Hardware
2026.09.20.
Acer Nitro XV273U F5: 540 Hz-es QHD gaming monitor
Az Acer Nitro XV273U F5 egyszerre kínál 540 Hz-es QHD felbontást…
ASUS BIOS-frissítés AM5 alaplapokhoz CXMT DDR5 memóriához
Kép: Wccftech
2026.09.20.
ASUS BIOS-frissítés AM5 alaplapokhoz CXMT DDR5 memóriához
Az ASUS új BIOS-frissítéseket készít AM5-ös alaplapjaihoz, amelyek kifejezetten a CXMT-alapú…
2026.09.19.
Intel Nova Lake CPU: minden, amit eddig tudunk
Az Intel Nova Lake processzor egyre több részlete szivárog ki. Összegyűjtöttük…
Euclyd: Samsung befektetés az NVIDIA-kihívóba
Kép: TechRadar
2026.09.19.
Euclyd: Samsung befektetés az NVIDIA-kihívóba
A holland Euclyd startup 231 millió dollárt gyűjtött be, köztük a…
AMD EPYC Venice: 256 magos chip, kétszer gyorsabb a Vera-nál
Kép: Tom's Hardware
2026.09.19.
AMD EPYC Venice: 256 magos chip, kétszer gyorsabb a Vera-nál
Az AMD hivatalos benchmarkokat tett közzé az EPYC Venice szerverprocesszorokhoz: a…