Gamer PC egy vécétartályban, hogy mi?

Videojátékokra optimalizált felhasználók között szép számmal akad olyan, aki mindenképpen egyedi házat szeretne, és akadnak, akik ezt saját kezűleg, belülről fakadó ihletet követve valósítják meg. Nos, létezik egy YouTuber, aki a “Basically Homeless” csatornát üzemelteti, és ő is gondolt egy nagyot: egy vécétartály fogja a számítógép házát adni.

A legfontosabb testreszabás a PC-alkatrészek és a víz közötti plexiüveg gát megépítése volt. Ez pedig azt jelenti, hogy a szerkezet egyáltalán nem vesztette el korábbi funkcióját, így tehát akár úgy is játszhatunk, hogy közben éppen “nagyban” gondolkodunk.

Néhány más módosítás is történt a tartályon, így többek között kivágták a hűtőventilátornak szánt helyeket a tetején. Mindemellett átlátszó előlapot kapott, hogy az összes hardvert bemutathassák. Ezután RGB-világítást adtak hozzá, hogy még hangulatosabb legyen a látvány, és így nyerte el végső kinézetét a ház. Valljuk be, kevesen vagyunk, akiknek hasonló ötlet jutna eszébe, vagy ha mégis, akkor el is készítené.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
AMD Intel bevétel: első alkalommal előzhet az AMD
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
AMD Intel bevétel: első alkalommal előzhet az AMD
Az AMD negyedik negyedéves előrejelzése szerint első alkalommal hozhat több bevételt…
Nova Lake-S: 5,1 GHz limit 90 °C felett
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
Nova Lake-S: 5,1 GHz limit 90 °C felett
A pletykák szerint az Intel Nova Lake-S processzorok 90 °C felett…
Samsung Taylor Fab 2: teljesen betelt, főleg AMD miatt
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
Samsung Taylor Fab 2: teljesen betelt, főleg AMD miatt
A Samsung texasi Taylor Fab 2 gyárának teljes kapacitását állítólag lefoglalták,…
Intel Arc driver 101.9175 WHQL: új játékok, javítások
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
Intel Arc driver 101.9175 WHQL: új játékok, javítások
Megjelent az Intel Arc driver 101.9175 WHQL: optimalizálás három játékhoz, javított…
Motorola új elnök: Amar Babu veszi át a vezetést
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.05.
Motorola új elnök: Amar Babu veszi át a vezetést
Amar Babu 2027. január 1-jétől a Motorola új globális elnöke és…
2026.11.04.
Öt online játék, amit érdemes kipróbálni a Play123.hu oldalon
Fedezz fel öt szórakoztató online játékot a Play123.hu kínálatából! Buboréklövés, logikai…
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Kép: Engadget
2026.11.04.
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Az NVIDIA DLSS 5 megérkezik az RTX Remixbe: mit tud a…
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
Kép: TechRadar
2026.11.04.
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
A HP és az Asus Thaiföldről, Vietnamból Kínába költözteti vissza a…