Egy holografikus panel, amitől menőbb lehet a gépházad

Azt még nem mondhatjuk, hogy az RGB lejárt lemez, de egyre több olyan gyártó akad a piacon, akik ennél kicsit többet akarnak kihozni a hardvereikből. Ebből kifolyólag az elmúlt években megjelentek az LCD és OLED kijelzők a videokártyák, tápegységek és processzorhűtők oldalán, amikre nemcsak fontos értékeket írathatunk ki, hanem akár vicces gifeket is feltüntethetünk.

Ennek a dizájnfolyamatnak a következő lépcsőfokát képviselte a tavalyi CES-en bemutatkozott Showcase PC vállalat projektje – ez olyan gépházakat takart, amelyekben az oldalsó vagy felső plexit lecserélték egy egyedi, holografikus megoldásra. Az elképzelésből sajnos végül nem lett semmi, a vállalat azonban a kudarc ellenére sem adta fel.

A most bemutatott panel két méretben létezik, és alapjáraton a gépház oldalának külső vagy belső oldalára is felpattintható, de a nagyobb akár a plexi helyére is beépíthető. Maga az eszköz egy zárt dobozban található és USB-ről kap áramot, így akár a géptől függetlenül is használható, a képeket és animációkat pedig egy mobilos applikáció segítségével tölthetjük fel. A kis panel 149 dollárt, a nagyobb 199 dollárt kóstál körülbelül, és várhatóan nyáron vagy ősszel kerül majd a boltokba.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
AMD Intel bevétel: első alkalommal előzhet az AMD
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
AMD Intel bevétel: első alkalommal előzhet az AMD
Az AMD negyedik negyedéves előrejelzése szerint első alkalommal hozhat több bevételt…
Nova Lake-S: 5,1 GHz limit 90 °C felett
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
Nova Lake-S: 5,1 GHz limit 90 °C felett
A pletykák szerint az Intel Nova Lake-S processzorok 90 °C felett…
Samsung Taylor Fab 2: teljesen betelt, főleg AMD miatt
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
Samsung Taylor Fab 2: teljesen betelt, főleg AMD miatt
A Samsung texasi Taylor Fab 2 gyárának teljes kapacitását állítólag lefoglalták,…
Intel Arc driver 101.9175 WHQL: új játékok, javítások
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
Intel Arc driver 101.9175 WHQL: új játékok, javítások
Megjelent az Intel Arc driver 101.9175 WHQL: optimalizálás három játékhoz, javított…
Motorola új elnök: Amar Babu veszi át a vezetést
Kép: Lenovo StoryHub
2026.11.05.
Motorola új elnök: Amar Babu veszi át a vezetést
Amar Babu 2027. január 1-jétől a Motorola új globális elnöke és…
2026.11.04.
Öt online játék, amit érdemes kipróbálni a Play123.hu oldalon
Fedezz fel öt szórakoztató online játékot a Play123.hu kínálatából! Buboréklövés, logikai…
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Kép: Engadget
2026.11.04.
DLSS 5 az RTX Remixben: régi játékok új fénnyel
Az NVIDIA DLSS 5 megérkezik az RTX Remixbe: mit tud a…
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
Kép: TechRadar
2026.11.04.
PC-gyártás Kínában: HP és Asus költözteti vissza
A HP és az Asus Thaiföldről, Vietnamból Kínába költözteti vissza a…