Hallottál már erről az okostelefon márkáról? Most már nem is fogsz

Kyocera – egy gyártó, ami masszív, robosztus, esetenként zafír erősítésű okostelefonokat kínál a fogyasztók számára – illetve csak kínált… A vállalat úgy döntött, hogy 2023 májusától felhagy a fogyasztói értékesítéssel, mivel legutóbbi pénzügyi teljesítményjelentésében több millió dolláros veszteséget könyvelt el. Eszközei azonban továbbra is elérhetőek lesznek a vállalati ügyfelek számára.

A Kyocera néhány évvel ezelőtt szerzett hírnevet a Duraforce Ultra 5G-vel és a „zafírpajzs” kijelzővel, amely képes ellenállni a klasszikus JerryRigEverything level 6-nak. Emellett egyébként komoly múlttal rendelkezik a gyártó, ugyanis 1991 óta vannak a mobiltelefon piacon Japánban; 1999-ben pedig kiadták „a világ első kézi, vezeték nélküli színes videotelefonját”.

Az OEM azonban nem tudta ezeket az eredményeket a fogyasztói mobilkészülékek értékesítésébe beépíteni. Hideo Tanimoto, a cég elnöke elmondta, hogy felhagynak az okostelefonok fogyasztóknak való értékesítésével.

 A Kyocera a hírek szerint 2,27 milliárd jen (16,6 millió USD) veszteséget szenvedett el 2023 elején.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Intel felfüggesztette bug bounty programját
Kép: Tom's Hardware
2026.09.20.
Intel felfüggesztette bug bounty programját
Az Intel felfüggesztette hibajavadalmazási programját, amely akár 100 000 dollárt is…
Intel Arc jövője: Celestial törölve, Druid a tét
Kép: TechRadar
2026.09.20.
Intel Arc jövője: Celestial törölve, Druid a tét
Az Intel Arc Battlemage kártyák mára elvesztették értéküket, a Celestial generáció…
DLSS 5 Neural Rendering Intel Arc 140V-n: 3-5 FPS
Kép: Wccftech
2026.09.20.
DLSS 5 Neural Rendering Intel Arc 140V-n: 3-5 FPS
Egy modder sikeresen futtatta az NVIDIA DLSS 5 Neural Renderinget Intel…
Acer Nitro XV273U F5: 540 Hz-es QHD gaming monitor
Kép: Tom's Hardware
2026.09.20.
Acer Nitro XV273U F5: 540 Hz-es QHD gaming monitor
Az Acer Nitro XV273U F5 egyszerre kínál 540 Hz-es QHD felbontást…
ASUS BIOS-frissítés AM5 alaplapokhoz CXMT DDR5 memóriához
Kép: Wccftech
2026.09.20.
ASUS BIOS-frissítés AM5 alaplapokhoz CXMT DDR5 memóriához
Az ASUS új BIOS-frissítéseket készít AM5-ös alaplapjaihoz, amelyek kifejezetten a CXMT-alapú…
2026.09.19.
Intel Nova Lake CPU: minden, amit eddig tudunk
Az Intel Nova Lake processzor egyre több részlete szivárog ki. Összegyűjtöttük…
Euclyd: Samsung befektetés az NVIDIA-kihívóba
Kép: TechRadar
2026.09.19.
Euclyd: Samsung befektetés az NVIDIA-kihívóba
A holland Euclyd startup 231 millió dollárt gyűjtött be, köztük a…
AMD EPYC Venice: 256 magos chip, kétszer gyorsabb a Vera-nál
Kép: Tom's Hardware
2026.09.19.
AMD EPYC Venice: 256 magos chip, kétszer gyorsabb a Vera-nál
Az AMD hivatalos benchmarkokat tett közzé az EPYC Venice szerverprocesszorokhoz: a…