Hozza az előző generációs konzolok tempóját az új Switch?

A The Verge információi szerint, az Activision vezetői az előző év decemberében találkozón vettek részt a Nintendo vezetőivel, amelynek részeként megvitatták a következő generációs Switch konzolt. Utóbbi fejlesztése nyílt titoknak számít, bár nagyon sok részletet azért nem tudni róla. Ugyanakkor a Microsoft és az Egyesült Államok fogyasztóvédelmi és versenyhatóságaként működő Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) közötti per részeként publikussá váltak olyan levelezések, amelyekből következtetni lehet a készülő rendszer teljesítményére.

Az e-mailek kísérődokumentumai szerint a Switch 2-nek nevezett új Switch konzol állítólag egyenrangú teljesítményt nyújt az a PlayStaton 4, illetve az Xbox One konzolokkal. Ez az Activision számára azért fontos, mert a mostaninál kifinomultabb játékok fejlesztése előtt nyitja meg az utat, amelyeket így kiadhatnak a Nintendo készülő rendszerére.

Ha feltételezzük, hogy kézikonzolról van szó, akkor az előbbi felvetés reális lehet, hiszen a hordozhatóság igenis szükséges. Ugyanakkor limitált fogyasztási paraméterezés mellett tényleg hozható lehet az előző generációs PlayStation és Xbox tempója. Ez egyébként fontos előrelépés az aktuális Switch képességeihez viszonyítva, amely teljesítményben nagyon messze volt a Sony és a Microsoft korábbi konzoljaitól.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.26.
Hivatalos a Galaxy Z Fold8 Ultra, a Z Fold8 és a Z Flip8: ezek a pontos árak és specifikációk
Július 22-én, a londoni Unpacked-eseményen a Samsung hivatalosan is bemutatta három…
2026.07.26.
26,5 milliárd dolláros rekord tőzsdei bevezetés: az SK Hynix az AI-memóriapiaci fellendülés legnagyobb nyertese
A dél-koreai memóriachip-gyártó SK Hynix július 10-én 149 dolláros áron bocsátotta…
2026.07.24.
Az Európai Bizottság több mint 1 milliárd dolláros bírságot szabott ki a Google-ra a Digital Markets Act megsértése miatt
Az Európai Bizottság csütörtökön több mint 1 milliárd dolláros bírsággal sújtotta…
2026.07.24.
Framework majdnem megduplázza a Laptop 13 Pro memóriaárait, a beszállító hirtelen áremelése miatt
A Framework a Tom's Hardware szerint egyik napról a másikra jelentősen…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…