Végre egy hasznos funkció került a TikTok-ra

Mint tudjuk, ha nem mentettük, vagy nem osztottuk meg az adott tartalmat, a cím ismerete nélkül, pusztán keresőszavak alapján nem volt biztos, hogy később újra a nyomukra tudunk bukkani. Ennek azonban most vége, hála a TikTok új frissítésének. Ahogy arra egy közösségi médiás tanácsadó, Rachel Karten felhívta a figyelmet, immáron lehetőségünk van a korábban látott feltöltések között válogatni.

Ehhez előbb be kell írni a nagyítóval elérhető keresősávba a kívánt kifejezést, majd a jobb szélen kiválasztani a „…”-tal jelzett menüt, azon belül pedig a „Szűrők” lehetőséget. Az itt felugró opciók között már a videók kategóriájára is szűrhetünk, kijelölve, hogy csak a korábban megtekintett anyagokat vegye figyelembe a rendszer, mégpedig függetlenül attól, hogy elmentettük-e őket a kedvenceink közé.

Kifejezetten hasznos funkcióról van tehát szó, amivel többé nem fordulhat elő, hogy nem találsz meg egy korábban látott, emlékezetesnek bizonyuló posztot. A későbbiek során pedig egy másik területen is erősíthet a TikTok beépített keresője, nemrég ugyanis elkezdték tesztelni a közösségi oldalba integrált Google-t is.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Intel 18A kapacitás átcsoportosítás a Xeon miatt
Kép: TechPowerUp
2026.11.02.
Intel 18A kapacitás átcsoportosítás a Xeon miatt
Az Intel az oregoni üzemekben a Panther Lake-nek szánt 18A kapacitás…
Lenovo titkosított USB: sima SD-kártya volt benne
Kép: Tom's Hardware
2026.11.02.
Lenovo titkosított USB: sima SD-kártya volt benne
Az AES-256-ként hirdetett Lenovo ThinkPlus FU100 ujjlenyomatos pendrive-ban titkosítatlan SD-kártya volt,…
Nvidia tensor feloldás USB-ről: akár 65%-kal gyorsabb FP16
Kép: Tom's Hardware
2026.11.02.
Nvidia tensor feloldás USB-ről: akár 65%-kal gyorsabb FP16
Új nyílt forráskódú USB-eszköz oldja fel az RTX 20, 30 és…
OpenAI Google TPU vásárlás: távolodás az Nvidiától
Kép: TechRadar
2026.11.02.
OpenAI Google TPU vásárlás: távolodás az Nvidiától
Az OpenAI a jelentések szerint Google TPU chipeket vásárolna, hogy ne…
Intel és AMD együttműködés: titokzatos közös projekt?
Kép: TechRadar
2026.11.02.
Intel és AMD együttműködés: titokzatos közös projekt?
Lip-Bu Tan és Lisa Su egyeztetett egy lehetséges közös projektről, de…
Folyadékhűtéses NVIDIA szerverek az ASRock Racktől
Kép: ServeTheHome
2026.11.02.
Folyadékhűtéses NVIDIA szerverek az ASRock Racktől
Az ASRock Rack az OCP 2026-on teljes Vera Rubin NVL72 racket…
Acer Predator Atlas 8: 1299,99 dollártól indul
Kép: TechPowerUp
2026.11.01.
Acer Predator Atlas 8: 1299,99 dollártól indul
Az Acer Predator Atlas 8 Intel Arc G3 Extreme chippel 1299,99…
AMD Radeon áremelés: jöhet a drágulás jövő hónapban
Kép: HotHardware
2026.11.01.
AMD Radeon áremelés: jöhet a drágulás jövő hónapban
Pletykák szerint az AMD jövő hónapban emelheti a Radeon GPU-k és…