Megfizethetőbb és fényesebb OLED? – Ezt ígéri a TCL

A TCL kijelzőgyártó CSOT részlege elvileg „forradalmasítja” az OLED gyártást és 50 százalékkal kevesebb fényveszteség mellett 1,5-szer jobb hatékonyságot ígér. Ennek hála olcsóbb, jobb kijelzőket ígér a gyártó, miközben 20 százalékkal csökkenti a gyártásik költségeiket.

Ming-Jong Jou, a Technológiai Tervezési Központ vezetője az Omdia Korea Display Conference-en osztotta meg az újítással kapcsolatos információkat. Ahelyett, hogy ragaszkodna az OLED-ek hagyományos gyártási eljárásához, a TCL új módszert fejlesztett ki. Ezen új technológiának köszönhetően sikerült 50 százalékkal csökkenteni a belső fényveszteséget, és körülbelül másfélszeresére növelni a fénykibocsátás hatékonyságát. Ráadásul 50 százalékkal csökkentették a kékfény-kibocsátást.

Jobbak lehetnek a kijelzők, értjük, tehát még drágább TV-ket is készíthetnek. Nem! Az új eljárással a TCL 20 százalékkal csökkenti a gyártási költségeket, és 30 százalékkal felgyorsítja a termékfejlesztést. Ez pedig a vállalatnak és a fogyasztóknak is jó, ugyanis kevesebb pénzért kaphatnak jobb termékeket.

A cég azt tervezi, hogy 2024 vége felé kezdi meg a gyártást.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Acer ProCreator PE320QXT
2026.05.01.
Acer ProCreator PE320QXT: 6K felbontás érintéssel, kompromisszumokkal
Az Acer ProCreator PE320QXT egy olyan monitor, amely első ránézésre tökéletes választásnak tűnik…
COLORFUL BATTLE-AX
2026.04.30.
COLORFUL BATTLE-AX alaplapok Wi-Fi 7-tel és új generációs CPU támogatással
A COLORFUL Technology bemutatta frissített BATTLE-AX alaplapcsaládját, amely a legújabb csatlakozási és teljesítménybeli…
Valve DRAM hiány hardver
2026.04.29.
Valve hardverek csúszása DRAM hiány miatt
A Valve megerősítette, hogy a globális DRAM hiány és az árak ingadozása miatt…
2026.04.29.
PlayStation 5 digitális játékok elérhetőség PSN kapcsolat nélkül
A PlayStation 5 esetében egy új korlátozásra derült fény, amely szerint…
2026.04.28.
Apple a harmadik legnagyobb laptopgyártó lehet 2026-ban
Az Apple várhatóan 2026-ra a világ harmadik legnagyobb laptopgyártójává lép elő, megelőzve a Dell-t…
Lenovo firmware üzletág felvásárlás lezárult
2026.04.28.
Lenovo firmware üzletág felvásárlás lezárult
A Lenovo bejelentette, hogy lezárta a Phoenix Technologies firmware üzletágának felvásárlását,…
Battlestar Galactica Scattered Hopes
2026.04.28.
Battlestar Galactica: Scattered Hopes megjelenés május 11-én
A Battlestar Galactica: Scattered Hopes május 11-én jelenik meg, és egy…
Image credit: Piaggio Fast Forward
2026.04.27.
Piaggio Fast Forward Grogu gitamini: új Star Wars tematikájú szállítórobot érkezik
A Piaggio Fast Forward bemutatta legújabb, Star Wars témájú szállítórobotját, a…