A digitális átalakulás miatt növekszik az informatika iránti kereslet

A Lenovo TruScale infrastruktúra szolgáltatásai, a Veeam, a Nutanix és a Red Hat együttműködésével bővül, így egyre nagyobb teret hódít az ügyfelek körében

A Lenovo bejelentette, hogy továbbfejleszti a TruScale portfólióját, mivel az informatikai igazgatók és az IT-vezetők egyre nagyobb igényt támasztanak a rugalmasságra és a hozzáadott értékekre. Ezek együttese szolgáltatásként technológiai megoldásokat nyújtanak a vállalatok egészében. Az új infrastruktúra-ajánlatok közé tartoznak a biztonsági mentési és hibrid felhőmegoldások, amelyeket a Veeam-mel, a Nutanix-szel és a Red Hat-tel közösen szállít a Lenovo, és 2023-ban válnak elérhetővé világszerte.

A Lenovo TruScale kínálatának lendülete növekedik, az infrastruktúra, mint szolgáltatás üzletág értéke folyamatosan nő negyedévről negyedévre a 21/22-es pénzügyi év óta. A vállalat 2022-es, informatikai igazgatókról szóló globális tanulmánya szerint az IT-vezetők 92%-a azt mondta, hogy fontolóra venné a szolgáltatásként igénybevehető ajánlatokat a következő két évben.

Praktikus innováció, szolgáltatásként szállítva

A Lenovo TruScale Backup as a Service a Veeam segítségével lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy kezeljék a gyarapodó adatmennyiségeiket, és biztonságosan visszaállítsák a kritikus adatokat a biztonság sérülése esetén. A Veeam biztonsági mentési szoftverére és platformjára, valamint a Lenovo ThinkSystem szerverekre és DE Storage Systems-re épülő megoldás beépül a meglévő Lenovo TruScale adatkezelési ajánlatokba, és egy helyszíni privát felhőmodellel szállítják azt, leegyszerűsítve ezzel a folyamatokat. Az új megoldással az ügyfelek mostantól javíthatják a biztonsági mentések megbízhatóságát, valamint növelhetik a teljesítményt és a rugalmasságot egy moduláris, valamint flexibilis kialakítással. Csökkenthetik a tőkekiadásokat, illetve az állásidő és a telepítés költségeit is.

A másik újdonság a Lenovo TruScale Hybrid Cloud, amely a Lenovo ThinkAgile HX HCI platformján található. A Nutanix Acropolis AOS operációs rendszer, a Nutanix Acropolis AHV Hypervisor és a Nutanix Prism alapszoftvereit kihasználva a megoldás a helyszíni infrastruktúra biztonságát és vezérlését, valamint a hibrid felhő rugalmasságát kínálja az ügyfeleknek. A vállalatoknak van lehetőségük az infrastruktúra fel- és lehívására anélkül, hogy jelentős tőkekiadást kellene vállalniuk, csökkentve ezzel a pénzügyi terheket. Az összetett IT kezelésének szükségessége nélkül a vállalatok gyorsan és hatékonyan hozhatnak döntéseket, mivel az adott telepítést, üzembe helyezést, konfigurációt, 24 órás felügyeletet és incidenstámogatást a Lenovo végzi.​

Végül a Lenovo egyesítette erőit a Red Hat-tel, hogy piacra dobjon egy új hibrid felhőmegoldást, amely a Red Hat OpenShift technológián fog futni. A Lenovo TruScale Hybrid Cloud a Red Hat-tel együtt egy vállalati használatra kész Kubernetes konténerplatformot biztosít a Lenovo legjobb ThinkAgile és ThinkSystem rendszerén és mindez lehetővé teszi a helyszíni felhőhasználatot. Ezzel a teljeskörű hibrid felhőmegoldással a vállalati ügyfeleknek már csak futtatni kell az üzleti alkalmazásokat. Ez a fogyasztás alapú ármodell lehetővé teszi számukra, hogy az alkalmazások modernizálásába és a konténerek hibrid felhőkörnyezetben történő alkalmazásának felgyorsításába részt vegyenek.

„A Lenovo TruScale megtestesíti a vállalat vízióját és átalakulását, hogy megfeleljen az új IT-szolgáltatások iránti növekvő keresletnek, amelyet az eszközök, az edge, a felhő, a hálózat és a mesterséges intelligencia összekapcsolása jellemez a rugalmas munkavégzés és a hibrid felhő új korszaka közepette.” – nyilatkozta Dale Aultman, a Lenovo TruScale és Managed Services, Solutions and Services Group alelnöke. „A zsebtől az adatközpontig – és minden, ami a kettő között van – a Lenovo TruScale a skálázható fogyasztási modell egyszerűségével biztosítja azokat az eszközöket, infrastruktúrát, szolgáltatásokat és megoldásokat, amelyekre ügyfeleinknek szüksége van.”

Növekvő kereslet a szolgáltatásként szállított IT iránt

Az IT-szolgáltatás iránti keresletet több tényező is alakítja. A digitális átalakulás minden iparágban megköveteli az informatikai igazgatóktól, hogy gyorsan méretezzék és telepítsék az IT-t. Az informatikai igazgatók 61%-a azt mondta, hogy vállalkozása akár néhány héten belül érezné a hatását, ha leállítaná a digitális átalakítási kezdeményezésekre fordított kiadásokat. A flexibilis munkavégzés valós dolog, ezért a szervezeteknek meg kell őrizniük a biztonságot és az ellenőrzést is, miközben fel kell gyorsítaniuk az eszközök és munkaállomások végfelhasználókhoz történő telepítését. Az ESG-kezdeményezések elterjedése eközben továbbra is arra készteti a szervezeteket, hogy újra formálják és gondolják a már telepített informatikai bázisukat.

A Lenovo TruScale a vállalat átfogó átalakítási stratégiájának központi része, amelyet a Megoldások és Szolgáltatások Csoportja (SSG) vezet. A szolgáltatások növelik a Lenovo egészének jövedelmezőségét, ebből kifolyólag a Lenovo az első negyedévében (2022. áprilistól júniusig) 23%-os éves bevételnövekedést és csaknem 23%-os haszonkulcsot realizált. A menedzselt szolgáltatások, köztük a Lenovo TruScale Infrastructure és a Device as a Service kínálata volt az SSG üzletágának leggyorsabban növekedő része a negyedévben – a bevétel 73%-kal nőtt éves szinten.

Az SSG a Lenovo összes informatikai megoldását és szolgáltatását egyesíti a PC-n, az infrastruktúrán és az intelligens ágazatokon, beleértve a támogatási, felügyelt, projekt- és megoldásszolgáltatási ajánlatokat is, egyetlen dedikált szervezetben. Több évtizedes innovációval, IP-vel, valamint hardver- és szoftverörökséggel, gyakorlati innovációval az SSG versenyelőnyüket erősítve segíti ügyfeleit vállalkozásuk globális és helyi szintű átalakításával.

A Lenovo TruScale új fejlesztéseit a vállalat éves globális innovációs rendezvényén, a Tech World 2022-n jelentették be. Az idei bemutató rávilágított arra, hogy a Lenovo intelligensebb technológiái és szolgáltatásai képessé teszik a szervezeteket arra, hogy bátran átalakítsák IT szektoraikat az üzleti növekedés felgyorsítása érdekében.

Lenovo TruScale ügyfél referenciák

Példák arra, hogy a vállalatok hogyan használják a Lenovo TruScale-t fejlődő igényeik kielégítésére:

– Az egyre gyarapodó ügyfélbázis kiszolgálása érdekében a Konecta Peru a Lenovo TruScale-t választotta új virtuális asztali infrastruktúra-megoldásának. Mára az vállalat 1500 távoli munkavállalót támogat, és a Konecta Peru már tárgyalásokat folytat a kapacitás további növeléséről, egyenes arányosan azzal, ahogy az üzletág bővül.

– A kínai Paratera szoftverszolgáltató cég arra törekedett, hogy nagyobb feldolgozási teljesítményt és felhő-erőforrásokat biztosítson az ország több felhasználójához, és bevezette a Lenovo TruScale-t, hogy segítse IT-infrastruktúrájának gyors bővítését. Ez lehetővé tette a vállalat számára, hogy több erőforrást áldozzon az adatközpontok és a digitális szolgáltatások innovációjára, így a jövőben is képes volt hamar reagálni az új igényekre.

– A Lenovo TruScale-lel együttműködve a Huzhou Általános Kórház egy egyedi megoldást tervezett, fejlesztett és vezetett be a krónikus betegségek kezelésére, amelyek teljes mértékben integrálva vannak a már meglévő kórházi információs és elektronikus orvosi nyilvántartási rendszerekkel.  Ez a fejlesztés évente körülbelül 1,5 millió járóbeteg- és sürgősségi látogatást tesz egyszerűbbé.

– Az utazásszervező szolgáltatásokkal szembeni intenzív versenyhelyzetben a Taiwan Taxi szállító cég a Lenovo-val együttműködve szoftvert, hardvert és szolgáltatásokat integrált a meglévő egykattintásos taxifoglalási szolgáltatásaik teljes körű frissítésére. Ezeket Lenovo táblagépek segítségével alkalmazták, amelyek már szolgáltatási alapon, már egyedileg telepítve voltak.

– Ausztrália egyik vezető távközlési cége a Lenovo TruScale DaaS-hez fordult, hogy elősegítse a vállalat alkalmazottainak nyújtott IT-támogatást. Az IT-problémák időben történő megoldásának és az eszközök megbízható felügyeletének biztosításával ez megnövelte az ügyfélszolgálati munkatársak rendelkezésre állását az ügyfelek számára.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Kép: Guru3D
2026.09.01.
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Az ASUS ProArt P14 az NVIDIA RTX Spark platformra épül: 20…
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
Kép: Tom's Hardware
2026.09.01.
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
A TP-Link szeptember 30-án elindítja az Archer 8 Ultra BN19000 előrendelését…
Lenovo: 45%-os megtakarítás VCF memória-tiering
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.01.
Lenovo: 45%-os megtakarítás VCF memória-tiering
A Lenovo a VMware Explore 2026-on mutatta be, hogy a VCF…
Lenovo: első Szaúd-Arábiában gyártott laptop
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.01.
Lenovo: első Szaúd-Arábiában gyártott laptop
A Lenovo bemutatta az első Szaúd-Arábiában gyártott laptopját – a rijádi…
Dell Pro 5 14 teszt: üzleti laptop LPCAMM2 memóriával
Kép: ServeTheHome
2026.09.01.
Dell Pro 5 14 teszt: üzleti laptop LPCAMM2 memóriával
A Dell Pro 5 14 Intel Core Ultra 368H processzorral, LPCAMM2…
ASUS: 30 000 dollár sem elég a vevőszolgálathoz
Kép: Wccftech
2026.08.31.
ASUS: 30 000 dollár sem elég a vevőszolgálathoz
Egy hűséges ASUS-vásárló közel 30 000 dollárt költött a márka termékeire,…
Asus Zephyrus M16: folyékony fém majdnem tönkretette
Kép: Tom's Hardware
2026.08.31.
Asus Zephyrus M16: folyékony fém majdnem tönkretette
Egy 2022-es Asus Zephyrus M16 tulajdonosa döbbenetes felfedezést tett: a gyárban…
NVIDIA lezárta az RTX 5000 teljesítménylimit-OC-t
Kép: TechPowerUp
2026.08.31.
NVIDIA lezárta az RTX 5000 teljesítménylimit-OC-t
Az NVIDIA 616.56-os drivere láthatóan blokkolta az mVolt+ eszköz teljesítménylimit-vezérlését RTX…