A Galaxy Buds Live a Samsung hét ideje alatt Misztikus Kék színben is elérhető

A Samsung legújabb Galaxy Buds Live fülhallgatói korlátozott ideig egyedi Misztikus Kék színben is elérhetővé válnak a vállalat legújabb promóciójának részeként. A Galaxy Buds Live divatos kiegészítő, amely kiváló hangminőséget biztosít a felhasználóknak, az új színnel pedig még többen fejezhetik ki a saját stílusukat.

Az ikonikus formavilágnak és a kényelmes kialakításnak köszönhetően a Galaxy Buds Live a Samsung egy korábbi fülhallgatójához sem hasonlítható. Az AKG szakértelmének köszönhetően a zene úgy szólal meg, ahogy azt az előadók is megálmodták. A három mikrofonnal és a Hangfelvevő egységgel a hívások kiemelkedő minőségűek lesznek, így a beszélgetők úgy érezhetik, mintha csak pár lépésre tartózkodnának egymástól. A fülhallgatók Aktív Zajszűrésfunkcióval érkeznek, így valósághű és kiterjedt hangzást biztosítanak, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy kizárják az olyan zavaró tényezőket, mint az elhaladó autók vagy a mosógép zaját és a fontos hírekre és beszélgetésekre tudjanak koncentrálni.

Az új, Misztikus Kék árnyalatú Galaxy Buds Live október 26-tól, kizárólag a Samsung Experience Store üzletekben és webshopokban lesz megvásárolható, a Samsung hét időtartama alatt.

A Samsung hét a vállalat legújabb európai szintű promóciója, amelynek során 14 európai országban lesznek elérhetők a Samsung termékeihez kapcsolódó különleges ajánlatok a felhasználók számára. A Samsung Hét akciói október 26-tól egészen november 1-ig tartanak a Samsung Experience Store-okban.

További információk és a promócióban részt vevő termékek listája a https://www.samsung.com/hu/offer/samsung-week/ weboldalon érhetők el.

Árak és elérhetőség

A Galaxy Buds Live Misztikus Kék színű változata Magyarországon október 26-tól lesz elérhető a Samsung Experience Store üzletekben, 69.990 forintos ajánlott fogyasztói áron.

A Samsung Electronics

A Samsung Electronics innovatív ötleteivel és technológiáival inspirálja a világot és formálja a jövőt. A vállalat újraalkotja a televíziók, az okostelefonok, a viselhető okoseszközök, a tabletek, a kamerák, a digitális készülékek, az orvosi eszközök, a hálózati rendszerek, a memóriák, az LSI rendszerek, a félvezetők és a LED megoldások fogalmát. A legfrissebb információk a Samsung Newsroomban, a news.samsung.com weboldalon érhetők el.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Intel 18A kapacitás átcsoportosítás a Xeon miatt
Kép: TechPowerUp
2026.11.02.
Intel 18A kapacitás átcsoportosítás a Xeon miatt
Az Intel az oregoni üzemekben a Panther Lake-nek szánt 18A kapacitás…
Lenovo titkosított USB: sima SD-kártya volt benne
Kép: Tom's Hardware
2026.11.02.
Lenovo titkosított USB: sima SD-kártya volt benne
Az AES-256-ként hirdetett Lenovo ThinkPlus FU100 ujjlenyomatos pendrive-ban titkosítatlan SD-kártya volt,…
Nvidia tensor feloldás USB-ről: akár 65%-kal gyorsabb FP16
Kép: Tom's Hardware
2026.11.02.
Nvidia tensor feloldás USB-ről: akár 65%-kal gyorsabb FP16
Új nyílt forráskódú USB-eszköz oldja fel az RTX 20, 30 és…
OpenAI Google TPU vásárlás: távolodás az Nvidiától
Kép: TechRadar
2026.11.02.
OpenAI Google TPU vásárlás: távolodás az Nvidiától
Az OpenAI a jelentések szerint Google TPU chipeket vásárolna, hogy ne…
Intel és AMD együttműködés: titokzatos közös projekt?
Kép: TechRadar
2026.11.02.
Intel és AMD együttműködés: titokzatos közös projekt?
Lip-Bu Tan és Lisa Su egyeztetett egy lehetséges közös projektről, de…
Folyadékhűtéses NVIDIA szerverek az ASRock Racktől
Kép: ServeTheHome
2026.11.02.
Folyadékhűtéses NVIDIA szerverek az ASRock Racktől
Az ASRock Rack az OCP 2026-on teljes Vera Rubin NVL72 racket…
Acer Predator Atlas 8: 1299,99 dollártól indul
Kép: TechPowerUp
2026.11.01.
Acer Predator Atlas 8: 1299,99 dollártól indul
Az Acer Predator Atlas 8 Intel Arc G3 Extreme chippel 1299,99…
AMD Radeon áremelés: jöhet a drágulás jövő hónapban
Kép: HotHardware
2026.11.01.
AMD Radeon áremelés: jöhet a drágulás jövő hónapban
Pletykák szerint az AMD jövő hónapban emelheti a Radeon GPU-k és…