A kínai okostelefon piac elérte telítettségét

Kínában jelenleg körülbelül 1,4 milliárd ember él. Az okostelefon piacuk nagyságát pedig nagyon jól példázza, hogy a helyi márkák (pl. Xiaomi, Huawei, Oppo, ZTE) úgy érnek el sikereket, hogy az országon kívül nem fordítottak nagy erőfeszítéseket a terjedésre. Természetesen ez a piac nem csak a helyi, hanem a külföldi vállalatoknak is fontos, hiszen óriási méretű.

A kínai okostelefon piac elérte telítettségét

Azonban az IDC által készített tanulmány azt mutatja, hogy elérte telítettségét 2015 első negyedévében, 6 év folyamatos növekedés után. 98,8 millió készüléket vásároltak az emberek, ami 4,3%-os csökkenést jelent az előző év azonos negyedévéhez képest. Ez a vállalatoknak azt is jelenti, hogy mostantól az új vásárlók mellett főleg azzal is foglalkozni kell, hogy a meglévőket meg tudják tartani, hacsak újra növekedésnek nem indulnak az eladások.

Egyébként az eladásokat tekintve az Apple itt is remelek, az élen jár 14,7%-kkal, második helyen a Xiaomi áll 13,7-tel, a dobogó 3. fokán a Huawei található 11,4%-kal, míg a Samsung csak a 4., 9,7%-os részesedéssel.

Forrás

Kövessen minket a Facebookon!

Damir

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…