A Samsung a legjobb öt között szerepel az Interbrand 2020-as rangsorában

A Samsung egy helyet előre lépett, és az ötödik helyezést érte el az Interbrand tanácsadócég által készített Best Global Brands 2020 listán. A vállalat története legmagasabb márkaértékével szerepel a listán, a 62,3 milliárd dolláros értékelés az először 2000-ben közétett érték több mint tizenkétszerese.   

A Samsung márkaértéke 2 százalékkal emelkedett a 2019-es értékhez képest, az üzleti környezet bizonytalansága és a 2020-as évet meghatározó globális COVID-19 válság ellenére is. A Samsung három év után lépett be a legjobb öt közé a listán, a hatodik helyről, amelyet a Best Global Brands 2017-es kiadásában ért el.

A vállalat márkaértéke folyamatos növekedést mutat, mióta 2000-ben, a 43. helyen bemutatkozott az Interbrand legelső Best Global Brands rangsorában. A legjobb 10 közé 2012-ben került a Samsung és azóta is jelentős lépéseket tett előre, 2017-ben a hatodik, majd idén az ötödik pozíciót is elérve. A vállalat folyamatos emelkedésében kulcsszerepet játszott az innovatív termékcsoportok piacra juttatása és az ezt segítő széleskörű marketingtevékenység, amely a Samsungot jellemzi.  

A márkaérték növekedéséhez idén a koronavírus járványra adott válasz, az innovatív Lifestyle termékek bemutatása és a jövőbeli növekedést támogató befektetések is hozzájárultak.

Az Interbrand értékelése szerint az alábbi faktorok játszottak kiemelt szerepet a Samsung növekedésében:

  • A fenntartható fejlődést támogató, vállalati szintű intézkedések
  • Folyamatos innováció, olyan termékek bemutatása, mint a Galaxy Fold, a The Terrace vagy a BESPOKE hűtők
  • Jelentős befektetések olyan technológiák fejlesztésébe, mint a mesterséges intelligencia, az 5G vagy az IoT eszközök.

A Samsung fenntarthatóság iránti elkötelezettsége a vállalat tevékenységének egészét meghatározza és a márkaérték növekedéséhez is hozzájárult. A vállalat többek között olyan fenntartható megoldásokat vezetett be 2020-ban, mint a Samsung TV készülékek természetbarát csomagolása vagy az újrahasznosított anyagokból készült telefontokok.

A COVID-19 által okozott kihívások ellenére a Samsung továbbra is egyedülálló innovációk létrehozására törekedett, amelyek nagy mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy a vállalatot az első 5 közé választották.

A Samsung mobilkommunikációs üzletága megerősítette vezető szerepét az 5G okostelefonok piacán, és a Z generáció tagjai számára készült eszközökkel bővítette a Galaxy A szériát. A vállalat egy új termékkategóriát hozott létre a Galaxy Z Flip bevezetésével, ezzel megerősítette a folyamatos innováció iránti elköteleződését. A hálózati üzletágban a Samsung új piacokra juttatta el termékeit, valamint a kulcsfontosságú piacokon, így az Egyesült Államokban és Japánban is bővítette együttműködéseit helyi vállalkozásokkal, ezzel megalapozta vezető pozícióját az 5G hálózatok piacán.

A szórakoztató elektronikai üzletágon belül a Samsung vezető szerepet tölt be a TV piacon, olyan élvonalbeli termékek bevezetésével, amelyek a felhasználók életmódváltását tükrözik, mint például a The Sero vagy a The Terrace. A Samsung emellett folytatta fenntarthatósági programját az ágazatban. A vállalat olyan termékeket vezet be, amelyek könnyebben hozzáférhetők a fogyatékkal élők és a színtévesztők számára, illetve idén elindult a környezetbarát csomagolási projekt is.

A háztartási berendezések terén a Samsung a BESPOKE hűtőszekrénnyel, valamint a Grande AI mosó- és szárítógéppel folytatta termékinnovációinak sorát, amelyek a megváltozó életmód kihívásainak is megfelelnek. A felhasználók számára releváns témákkal, például főzéssel, sporttal, lakberendezéssel és a háziállatok gondozásával kapcsolatos kampányok hozzájárultak a közvetlenebb, gördülékenyebb kommunikációhoz.

„A 43. helyen kezdtük 2000-ben, 5,2 milliárd dolláros márkaértékkel. Ebben az évben az öt legjobb között vagyunk, 62,3 milliárd dollárral, ami nagyszerű eredmény – mondta el YH Lee, a Samsung marketingvezetője. – Nem érhettük volna el ezt a helyezést a felhasználók támogatása nélkül. Globális helyzetünk és a kapcsolatunk folyamatos építése érdekében folytatjuk a fogyasztókkal való kapcsolattartást és párbeszédet.”  

Az Interbrand a vállalkozások márkaértékét több tényező átfogó elemzése alapján számítja, beleértve a pénzügyi teljesítményt, a márka vásárlásra gyakorolt hatását és a márka versenyképességét.

※ A Samsung márkaértékének növekedése

Year 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019 2020
Márkaérték (USD) 19.5 B 23.4 B (20%↑) 32.9 B (40%↑) 39.6 B (20%↑) 45.5 B (15%↑) 45.3 B (-) 51.8 B (14%↑) 56.2 B (9%↑) 59.9 B (6.5%↑) 61.1 B (2%↑) 62.3 B (2%↑)
Helyezés 19 17 9 8 7 7 7 6 6 6 5

A Samsung Electronics

A Samsung Electronics innovatív ötleteivel és technológiáival inspirálja a világot és formálja a jövőt. A vállalat újraalkotja a televíziók, az okostelefonok, a viselhető okoseszközök, a tabletek, a kamerák, a digitális készülékek, az orvosi eszközök, a hálózati rendszerek, a memóriák, az LSI rendszerek, a félvezetők és a LED megoldások fogalmát. A legfrissebb információk a Samsung Newsroomban, a news.samsung.com weboldalon érhetők el.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
COLORFUL BATTLE-AX
2026.04.30.
COLORFUL BATTLE-AX alaplapok Wi-Fi 7-tel és új generációs CPU támogatással
A COLORFUL Technology bemutatta frissített BATTLE-AX alaplapcsaládját, amely a legújabb csatlakozási és teljesítménybeli…
Valve DRAM hiány hardver
2026.04.29.
Valve hardverek csúszása DRAM hiány miatt
A Valve megerősítette, hogy a globális DRAM hiány és az árak ingadozása miatt…
2026.04.29.
PlayStation 5 digitális játékok elérhetőség PSN kapcsolat nélkül
A PlayStation 5 esetében egy új korlátozásra derült fény, amely szerint…
2026.04.28.
Apple a harmadik legnagyobb laptopgyártó lehet 2026-ban
Az Apple várhatóan 2026-ra a világ harmadik legnagyobb laptopgyártójává lép elő, megelőzve a Dell-t…
Lenovo firmware üzletág felvásárlás lezárult
2026.04.28.
Lenovo firmware üzletág felvásárlás lezárult
A Lenovo bejelentette, hogy lezárta a Phoenix Technologies firmware üzletágának felvásárlását,…
Battlestar Galactica Scattered Hopes
2026.04.28.
Battlestar Galactica: Scattered Hopes megjelenés május 11-én
A Battlestar Galactica: Scattered Hopes május 11-én jelenik meg, és egy…
Image credit: Piaggio Fast Forward
2026.04.27.
Piaggio Fast Forward Grogu gitamini: új Star Wars tematikájú szállítórobot érkezik
A Piaggio Fast Forward bemutatta legújabb, Star Wars témájú szállítórobotját, a…
OpenAI új irányelvei: Sam Altman finomítja az AGI-stratégiát
2026.04.27.
OpenAI új irányelvei: Sam Altman finomítja az AGI-stratégiát
Az OpenAI új irányelveket tett közzé, amelyeket Sam Altman jegyez, és…