Akár 15-30%-os teljesítménykülönbség is lehet egy 130 és egy 95 Wattos RTX 3070 között

Nem meglepő, hogy a vékonyabb és könnyebb laptopokba szerelt Nvidia GeForce RTX 3070-esek nem tudják azt a teljesítményt, amit robosztusabb – ezáltal nagyobb és jobb hűtéssel ellátott – testvérei. Az MSI GS66 és GP66 összehasonlításából pedig ki is derül a különbség.

Mint tudjuk, az Nvidia elvetette a Max-Q nevet, azonban maga technológia, az alacsonyabb áramfelvétellel rendelkező – főleg könnyebb vékonyabb laptopokba szánt – GPU-k természetesetesen maradnak a piacon. Már korábban írtam róla, hogyan is különböztetjük meg most az erősebb és gyengébb, de ugyan azon névre hallgató mobil GPU-kat, most azonban a notebookcheck.net tesztet is készített róluk.

Az eredmények a következők lettek:

3DMark alatt a 130 Wattos 3070 15-19%-kal volt gyorsabb.

Final Fantasy XV és Strange Brigade alatt 30%-os különbség is előfordult a tesztek során, míg GTA V alatt mindössze 5-15% eltérés volt.

A tesztkonfigokban csupán a videókártyák TGP-je volt eltérő, minden más ugyan az volt, így az összehasonlítás reális és ésszerű.

techkalauz.hu – az online tech magazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.24.
Az Európai Bizottság több mint 1 milliárd dolláros bírságot szabott ki a Google-ra a Digital Markets Act megsértése miatt
Az Európai Bizottság csütörtökön több mint 1 milliárd dolláros bírsággal sújtotta…
2026.07.24.
Framework majdnem megduplázza a Laptop 13 Pro memóriaárait, a beszállító hirtelen áremelése miatt
A Framework a Tom's Hardware szerint egyik napról a másikra jelentősen…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…