Android vírus – szükség van-e vírusirtóra az okostelefonomon?

Android vírus rengeteg kering az interneten, és ezzel a megállapítással valószínűleg senki nem fog vitába szállni. Az viszont már érdekesebb kérdés, hogy szükség van-e vírusirtóra? A dolog érdekessége pedig abból fakad, hogy a Google a legbiztonságosabb mobil operációs rendszernek tartja az Androidot, és mint ilyen, vírusirtó nélkül is meg kell, hogy állja a helyét. A Techkalauz utána nézett, hogy mi igaz ebből az állításból. 

Az elmúlt néhány évben számos olyan cikket jelent meg az oldalunkon, ami az asztali számítógépek esetében arra bátorította az olvasóinkat, hogy telepítsenek vírusirtót. Az okostelefonok és a tabletek térnyerésével viszont sokat változtak a felhasználói szokások, így ma már egyre ritkább, hogy az egyszerűbb böngészésekhez vagy médiafogyasztáshoz bekapcsoljuk a laptopot, vagy asztali számítógépet. Emiatt a védelemtudatos felhasználók körében evidenciává vált, hogy a mobil eszközeikre is kell valami, ami megóvja őket a vírusoktól főleg, és ez különösen igaz a nyílt forráskóddal dolgozó Androidra.

Ezt a (tév)hitet számos korábbi hír erősítette meg, hiszen az elmúlt néhány évben egyre több Androidhoz kapcsolódó vírus-incidensre derült fény. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a platform bővülésével a rosszfiúk is egyre nagyobb figyelmet szenteltek ezeknek a készülékeknek. Arról nem is beszélve, hogy az okoseszközök térnyerésével egyre több érzékeny információt kezdtünk el tárolni a telefonunkon, így ma már az sem ritka, hogy egy boltban is a zsebokosunkkal fizetünk. Emiatt még értékesebb célponttá váltak az Android zászlaja alatt vitorlázó kisebb és nagyobb hajók.  

A szolgáltató, vagyis a Google részéről viszont nagyon fontos, hogy a márkajelzésével, vagyis az Androiddal felvértezett eszközökbe vetett bizalom szilárd legyen. Emiatt az egyik legnagyobb tőkével és befolyással rendelkező vállalat elképesztő energiát fordít arra, hogy a zöld robottal reklámozott platform ezen a téren se okozzon csalódást a felhasználóknak. Egyszerű vásárlóként fel sem tudjuk mérni annak a jelentőségét, hogy mivel járna az, ha a platformba vetett hit globális szinten inogna meg. 

Androidra több vírusirtó szoftver is elérhető, de egy dolgoban az összes megegyezik: többletforrásra van szükségünk, így rontják a telefon teljesítményét és az üzemidejét is.

Ez pedig két olyan terület, amire felhasználói szinten nagyon érzékenyek vagyunk. Tehát, ha egy vélt fenyegetés, vagyis a víruskockázat lehetősége miatt a mindennapokban azzal kell szembenéznem, hogy alapvetően lassabban reagál a telefonom, ráadásul gyorsabban merül, akkor az már túl nagy kompromisszumot jelent a legtöbb esetben. 

Emiatt érdemes megfontolni a Google javaslatát, ami szerint egyáltalán nem telepítünk vírusirtót a telefonunkra. A Google egészen pontosan a következő négy alapszabály betartását javasolja, amelyeket ha betartunk, szinte kizárt, hogy megfertőződjön az okoseszközünk:

1. Csak a Google Play-ből származó alkalmazásokat telepítsük. 

Google Play-ből telepített alkalmazások esetében nagyobb védelmet élvezünk, de még ebben az esetben sem garantált a 100%-os biztonság. 

2. Mindig az elérhető legfrissebb operációs rendszert használjuk. 

Az Android felhasználók körében nagyon elenyésző azok száma, akik mindig a legfrissebb operációs rendszert használják. Ennek több magyarázata is van, amelyek közül a legnyilvánvalóbb: a telefon gyártója az adott telefonra még nem készítette el a szoftveres ráncfelvarrást. 

3. Egy alkalmazás telepítése során figyeljünk oda, hogy milyen adatokhoz adunk hozzáférést. 

Sokszor reflex-szerűen bökünk arra rá, hogy mihez adunk hozzáférést. Ezt a felhasználói magatartást érdemes újraprogramoznunk. 

4. Kerüljük el a nem biztonságos oldalakat. 

Nem biztonságos oldalak között első sorban a felnőtt tartalommal rendelkező weblapokra kell gondolni, de számos más, archaikus kifejezéssel élve “warez” oldal működik még a napjainkban is. 

+1. Mindig rendelkezzünk friss biztonsági mentéssel. 

A plusz pontot szerkesztőségünk javasolja. Amennyiben mindig friss biztonsági mentéssel rendelkezünk, akkor egy gyári visszaállítással az esetek döntő többségében orvosolni tudjuk a vírus-problémát. 

android vírus

Ez — ízléstől függően — lehet bátor, merész, vagy vakmerő tanács, de az egészen biztos, hogy az Android vírusok nem annyira elterjedtek, mint amekkora reklámmal rendelkeznek. Emiatt a fenti játékszabályok betartása mellett jó eséllyel garantálható az okoseszközünk védelme. Ettől függetlenül az Android vírusok létezését nem lehet letagadni, így felhasználói szokástól függően a vélt fenyegetés akár valós is lehet. Ez utóbbi esetben pedig nagy segítséget jelenthet egy jól működő vírusirtó. 

Az ismert Android vírusok szinte minden esetben egy kétes eredetű alkalmazással együtt települnek az okostelefonunkra, és ez utóbbiért, vagyis

a kétes eredetű alkalmazás telepítéséért szinte minden esetben a felhasználói szokások tehetőek felelőssé.

Emiatt vírusirtótól függetlenül az az első és legfontosabb tanácsunk, hogy — vírusirtó alkalmazásától függetlenül — ne telepítsünk kétes eredetű alkalmazást a telefonunkra. 

Ahogy arra már fentebb utaltam, az Google-nek alapvető érdeke, hogy kétes eredetű alkalmazást ne tudjunk telepíteni a Google Play-ből. Emiatt a tech-óriás az elmúlt években hatalmas erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy ez a gyakorlatban is így legyen. Mostanra elmondható, hogy a Google Play biztonságos alkalmazás-forrás, az ott található appokat — kis kivételtől eltekintve — bátran telepíthetjük. Sok esetben a legrosszabb ami történhet, hogy reklám-cunami árasztja el a telefonunkat. 

Az Androidot azonban pontosan azért szeretik sokan, mert sokkal rugalmasabban használható, mint mondjuk egy iOS-t futtató versenytársa. A rugalmasság ebben az esetben azt jelenti, hogy az .apk kiterjesztésű fájlokat ízlésünk szerint telepíthetjük a telefonunkra. Az ilyen kiterjesztéssel rendelkező fájlokat pedig bőven találunk a Play Store-on kívül, főleg ha valamilyen okból meg szeretnénk kerülni egy adott alkalmazás hivatalos úton történő beszerzését (megfizetését). Ezen kívül viszont számos más, praktikus oka is lehet a Google Play-en kívül található alkalmazások telepítésének. Emiatt azt javasoljuk, hogy aki a Google Play-en kívülről származó alkalmazásokat is telepít, az valóban fontolja meg egy Androidos vírusirtó beszerzését. 

Amennyiben a Google egy ártó szándékkal rendelkező alkalmazást talál az alkalmazás boltjában, akkor azonnal eltávolítja azt. A történet azonban itt még nem áll meg, a már telepített alkalmazásokat eltávolítja a fertőzött telefonokról. Ennek ellenére a Symantec legalább hét olyan alkalmazást talált az amerikai Play-ben, amit bár a Google eltakarított és a telefonokról is törölt, azok mégis ismét megjelentek egy új fejlesztő neve alatt és visszakerültek a korábban fertőzött telefonokra. 

Emiatt a szerkesztőségi javaslatunk az, hogy a Google Play-en kívről származó alkalmazások esetén mindenféleképp fontoljuk meg egy vírusirtó telepítését. A kérdés már csak az, hogy melyik vírusirtót telepítsem?

A megfelelő vírusirtó kiválasztása nagyon nehéz feladat, és e tekintetben nincs különbség egyetlen platform között sem. Arra már több esetben fény derült, hogy a hatékony vírus-detektáló mechnizmusok helyet a legtöbb fejlesztő a vizualizációra helyezi a hangsúlyt. Vagyis próbálják elhitetni a felhasználóval, hogy az alkalmazás valóban ellátja a feladatát. Ezzel szemben a valóság sokszor az, hogy csak a biztonság és védelem illúzióját kapjuk meg. Emiatt az önveszélyes felhasználói szokások + rosszul megválasztott vírusirtó egészen biztos, hogy fertőzést fog eredményezni. Ezt a megállapítást húzza alá az AV-Comparatives által végrehajtott vírusirtó teszt eredménye is, amely során 250 antivirus app került a górcső alá. A végeredmény kiábrándító, mivel az alábbi 138 alkalmazás 30% alatti vírus-detektálással zárta a futamot:

Android vírus – a nem hatékony vírusirtók

1Machine System Sdn Bhd, actionappsgamesstudio, Amantechnoapps, AMIGOS KEY, Amnpardaz Soft, AndroHelm Security, ANTI VIRUS Security, Antivirus Mobile Lab, antivirus security, appflozen, appsshow, Appzila, Arcane Apps, AS team security phone Lab, asuizksidev, Ayogames, AZ Super Tools, azemoji studio, Baboon Antivirus, bESapp, Best Battery Apps, Best HD Wallpapers APPS, Best Tools Pro, BestOne, Bit Inception, BKAV, Bom Bom, Booster studio Laboratory Inc., brouno, Bulletproof AV, Caltonfuny Antivirus Phone, Cheetah Mobile, CHOMAR, Chromia, Cloud 7 Services, Core Antivirus Lab, CPCORP TEAM, Photo blur & photo blender, CreativeStudioApps, CY Security, Defenx, DefineSoft, DreamBig Studios, DU Master, electro dev, Erus IT Private Limited, Falcon Security Lab, Fast n Clean, fluer-apps.com, Formation App, Free Apps Drive, FrouZa, Galaxy TEAM, GameXpZeroo, GlobalsApps, gndnSoftware, GOMO Apps, GoNext App Developers, Gridinsoft, LLC, handy tools apps, Hello Security, Immune Smart, INCA Internet, infiniteWays007, Islamic Basic Education, Itus Mobile Security, JESKO, jixic, Kolony Cleaner, Koodous Mobile, lempea, LINE, LIONMOBI, Live multi Player Game, Main Source 365 Tech, Mama Studio, MAN Studio, Marsolis Tech, Max Antivirus Lab, Max Mobi Secure, MaxVV, Mob Utilities, Mobile Tools Plus, Mobtari, Mond Corey, M-Secure, MSolutions, MSYSOFT APPS, My Android Antivirus, NCN-NetConsulting, Nepelion Camp, Nisi Jsc, Niulaty, NP Mobile Security, NPC Studios, Omha, Oxic Studio, Pix2Pic Studio, playyourapp, Pro Tool Apps, prote apps, Protector & Security for Mobile, Puce, Radial Apps 2018, RedBeard, Secure Cloud, SecureBrain2, Security and Antivirus for Android solutions, Security Apps Team, Security Defend, SECURITY LAB, Security Systems Lab, SecurityApplock, Sept Max, ShieldApps, SjaellSoft, SkyMobileTeam, Smart Battery Solution & Creative Screen Lock, smarteazyapps, Software Center, Soft War, stmdefender, Systweak Software, TAIGA SYSTEM, Tokyo Tokyo, Tools dev, tools for android, Utilitarian Tools, Vainfotech, VHSTUDIO, Vikrant Waghmode, Virinchi Software, Virtues Media & Application, VSAR, Wingle Apps, Xtechnoz Apps, XZ Game, Z Team Pro.

A fent felsorolt alkalmazások telepítését nem javasoljuk. Az alábbi alkalmazások viszont átlagon felüli eredményt értek el:

Android vírus – a hatékony vírusirtók

  • Bitdefender
  • Kaspersky
  • McAfee
  • Avast
  • AVG
  • Trend Micro
  • Symantec

A védelemtudatos gondolkodásmódot az asztali PC-k esetében már sikerült elsajátítani. Ennek köszönhetően egy ismeretlen feladótól származó e-mailben elhelyezett linkre viszonylag kis valószínűséggel kattintunk. Okostelefon esetében ugyan ez a cél, vagyis ha WhatsApp, Viber vagy Facebook Messengeren keresztül kapunk egy vélhetően kétes linket, akkor arra nem szabad reflex-szerűen rábökni. Ezek a linkek az esetek döntő többségében adathalászat céljával jutottak el hozzánk, de rosszabb esetben akár kártevő is települhet a telefonunkra. 

android vírus

A legtöbb káros alkalmazástól viszont megszabadulhatunk, ha a telefont visszaállítjuk gyári állapotba. Ez elsőre nagyon körülményes és sok fejfájással együtt járó megoldásnak tűnik, de ha mindig friss backup áll rendelkezésünkre, akkor nincs gond. A friss backup, vagy biztonsági mentés segítségével megőrizhetjük a felhasználói beállításainkat, képeinket, videóinkat és minden egyebet, amit fontosnak ítélünk. Ezt a szolgáltatást Android esetében célszerű a Google segítségével igénybe venni, ahol némi felár megfizetésével elfogadható méretű tárhelyet kapunk, ahol már nem lesz gond a biztonsági mentés mérete sem.

Az idegesítő pop-up reklámok eltüntetése érdekében javasoljuk a böngésző cache tárának ürítését. Ezt Google Chrome esetében a tárhely fül alatt tudjuk megtenni, de egyébként arra is van megoldás, hogy a popup reklámokat alapértelmezettként blokkoljuk. 

Az Androidos vírusirtók alkalmazása kapcsán még érdemes arra is kitérni, hogy vannak olyan appok, amelyek nem csak vírusirtásra képesek. A megfelelő beállítások mellett például megoldható az, hogy az elveszett / ellopott telefonunkat távolról elérjük és blokkoljuk azt. 

Androdi vírus – van szükségem vírusirtóra?

Igen és nem, a pontos válasz pedig attól függ, hogy milyen felhasználói szokásokkal rendelkezünk. Amennyiben a Google által javasolt 4 (+1) pontot betartjuk, akkor jó eséllyel csak feleslegesen pazaroljuk a telefonunk erőforrásait. Viszont, ha nem tudunk eleget tenni a 4 (+1) pontban foglaltaknak, akkor jobban járunk, ha keresünk egy hatékony vírusirtót. 

Ezeket a cikkeket Neked ajánljuk!

Vélemény, hozzászólás?