Asus Fonepad: Intel tablet, amivel telefonálni is lehet

Az idén februárban rendezett MWC gálán sok érdekességet láthattunk, de két tablet mellett nem mehetünk el szó nélkül. Különlegességük abban rejlik, hogy méretük ellenére telefonként is funkcionálhatnak, pontosabban képesek hanghívások lebonyolítására. Az egyik a Galaxy Note 8.0, míg a másik, mostani cikkünk alanya, az Intel alapokon nyugvó Asus Fonepad.

Asus Fonepad: Intel tablet, amivel telefonálni is lehet

Amikor az Intel úgy döntött, hogy saját hardverrel beszáll a már akkor is Android uralta világba, sokan úgy vélték, ez egyfajta tanulólecke lesz a gyártónak, mondván nem rúghat labdába az Nvidia, Qualcomm, vagy éppen a Texas Instrument mellett. A kezdeti problémák, többek közt, hogy sok applikáció nem kompatibilis az Intel hardverével, mára eltűntek. Ezután fokozatosan jöttek ki az újabbnál-újabb eszközök, amelyek egyre inkább megszorongatták a klasszikus ARM architektúrával rendelkező modelleket.

A Fonepad-ban levő Intel Atom Z2420 SoC, egy egymagos 1,2 GHz-en ketyegő CPU-t rejt. A mai négy, sőt nyolcmagos processzorok világában furán hangozhat ez az adat, de több olyan funkcióval rendelkezik, amelyek segítségével a többmagos egységekkel is könnyedén versenyre kelhet. A 32nm-es lapka egyik talán legnagyobb előnye a többszálúságban leledzik, melyet a Hyper-Threading technológia segítségével hajt végre. Ez nagyban gyorsítja a weboldalak betöltését, javítja a felhazsnálói élményt, és gördülékenyebbé a multitasking-ot. A grafikai erősítésért az PowerVR SGX540 felel, melynek köszönhetően a FHD videók is gond nélkül lejátszhatóak. Az ISP (Image Signal Processor) maximálisan 8 megapixeles fő és 1,3 megapixeles másodlagos kamerát támogat. Természetesen a processzor sem üzemel konstans 1,2 GHz-en. A terhelés függvényében változtatja a frekvenciát, így ennek és a fent említett Hyper-Threading technológiának köszönhetően jótékony hatással van az üzemidőre is.

A másik említésre méltó tulajdonság a már említett hívás funkció. Bizonyára sokunkban felmerül a kérdés, hogy ekkora méreteknél miért van erre szükség, hiszen telefonja bizonyára mindenkinek van. Erre nehéz lenne válaszolni, minden bizonnyal ezt követeli meg az üzletpolitika és a felhasználói igény.

Az Intel hazai tájékoztatása szerint, a Fonepad még a második üzleti negyedévben forgalomba kerül hazánkban is, de az árat és a pontos dátumot még homály fedi. Reméljük, hogy a prognosztizált 250 dolláros árat nem sokkal fogja megnyomni Magyarország határa, így akár 85 000 forint alatt hozzájuthatunk egy korrekt teljesítményű tablethez, mely a multimédia mellett a kapcsolattartásra is ideális lehet.

További paraméterek, mely a termékcsaládra jellemző:

  • Android 4.1 Jelly Bean
  • Intel Atom Z2420 (1.2GHz), PowerVR SGX540 GPU
  • 7 col HD (1280×800) IPS kijelző (multi-touch, max. 10 ujj)
  • 1,2 MP másodlagos kamera
  • 3 MP főkamera, 720p HD video felvétel
  • 1 GB ram
  • WCDMA 850, 900, 1900, 2100
  • GSM/EDGE 850, 900, 1800, 1900
  • HSPA+ 21 Mbit/s letöltés, 5,76 Mbit/s feltöltés
  • WiFi 802.11 b/g/n
  • Bluetooth 3.0
  • GPS, Glonass, Accelerometer, proximity, ambient light, e-compass
  • Micro-SIM slot
  • Li-polymer 16 Wh (4270 mAh)
  • 196.4 x 120.1 x 10.4 mm
  • 340 g

 

Bazsa

Forrás: Intel, GoAndroid

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.09.04.
GTA VI DualSense kontrollerek érkeznek – két limitált kiadást mutatott be a Sony
A Grand Theft Auto VI megjelenése önmagában is az év egyik…
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Kép: The Verge
2026.09.04.
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Az Nvidia megerősítette: a DLSS 5 nem marad RTX 50 exkluzív…
2026.09.04.
Lenovo Yoga Pro 9n és 9n 2-in-1: RTX Spark laptopok
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta a Yoga Pro 9n és…
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Kép: HotHardware
2026.09.04.
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Az NVIDIA DLSS 5 neural rendering ma vált elérhetővé RTX 50-es…
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.04.
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta teljes Hybrid AI portfólióját: Yoga,…
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.04.
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Az IFA 2026-on az NVIDIA bemutatta a PAIR routert, az RTX…
2026.09.04.
Lenovo IdeaPad Vibe: 7 színben, AI-val töltve
A Lenovo Innovation World 2026 rendezvényen bemutatkozott az IdeaPad Vibe sorozat…
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
Kép: Guru3D
2026.09.03.
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
A TP-Link TX301 PCIe x1 bővítőkártya 5 Gbps-os Ethernet-kapcsolatot ad asztali…