Az Acer elnök-vezérigazgatója, Gianfranco Lanci azonnali hatállyal visszavonul

 TAJPEI, TAJVAN (2011. március 31.) – Az Acer elnök-vezérigazgatója, azonnali hatállyal visszavonult a vállalattól. Az Acer Elnöke, J.T. Wang veszi át a szerepét a köztes időben. A vállalat folytatja a szervezeti és működési kiigazítások tervezését az Acer fenntartható jövője érdekében.

 
A vállalat jövőbeni fejlődésével kapcsolatban Lanci eltérő véleményen volt a tanács tagjainak többségéhez képest, és több hónapnyi párbeszéd után sem sikerült közös nevezőre jutni. Különböző szinten értékelték a növekedés, a vásárlói értékteremtés, a márka-pozícionálás fejlesztés, az erőforrás kihelyezés és az implementálás módszereinek fontosságát. 
 
A változás nincsen hatással a jelenlegi tevékenységekre, melyek továbbra is a szokásos módon funkcionálnak. Az Acer erős nemzetközi vezetői csapata megkapott minden szükséges információt és teljes mértékben elkötelezett a vállalati stratégiák felügyelete és végrehajtása mellett, mint ahogyan a vállalat iparági partnereivel való jó kapcsolata is változatlan. Az Acer továbbra is hisz a globalizációban, továbbra is követi multi-brand (több márkán alapuló) és értékesítési csatorna üzleti modelljét, versenyképes termékeket és szolgáltatásokat fejleszt, valamint továbbra is erősíteni fogja a kulcsfontosságú beszállítókkal és üzleti csatorna partnerekkel való jó viszonyát. 
 
Az Acer elnöke, J.T. Wang hangsúlyozta, “A személyi számítógép marad üzletünk alapja. Erős alapokat építettünk és folytatjuk a terjeszkedést, kiváltképp a kereskedelmi PC szegmensben. Továbbá belépünk az új mobil eszköz piacra is, ahol gondos befektetésünk révén azt célozzuk meg, hogy a vezető szereplők egyike legyünk.”
 
“Ebben az új ICT iparágban,” folytatta Wang, “az Acernek szüksége van egy kis időre a finomhangoláshoz. A vállalkozói szellem jegyében új kihívásokkal nézünk szembe és önbizalommal tekintünk a jövő felé.”
 
Elnök-vezérigazgató szerepében Lanci jelentősen hozzájárult az Acer növekedéséhez. A vállalat őszinte háláját fejezi ki Lancinak erőfeszítéseiért és a legjobbakat kívánja neki jövőbeni törekvéseihez.
 
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…
2026.07.15.
IBM Power S1112: új AI-szerverrel és önműködő Power platformmal bővül a vállalati kínálat
Az IBM új hardverrel és több mesterséges intelligenciára épülő szoftveres fejlesztéssel…
2026.07.15.
ASUS ROG Swift OLED PG27UCWM és PG32UCWM: megérkeztek a 4K Tandem RGB OLED gamer monitorok
A ASUS Republic of Gamers hivatalosan is elérhetővé tette új csúcskategóriás…