Az Acer tervezi az USA-beli iGware megvásárlását 320M USD-ért közép- és hosszú távú befektetés céljából a felhő technológiában

Az iGware, melynek székhelye a kaliforniai Silicon Valley-ben van, a felhő technológia egyik vezető szolgáltatója, felhő-alapú eszköz ökoszisztémákat, virtuális konzolokat és személyes felhőt kínálva. Az iGware felhő szoftvere és infrastruktúra eszközei jelenleg több mint 100 millió fogyasztói eszközt működtetnek és szolgálnak ki világszerte. Ide tartozik a Nintendo Wii, iDS és 3DS, és a jövőben a Wii U-t is támogatni fogja.

J.T. Wang, az Acer elnök-vezérigazgatója a következőket mondta, “az iGware rendkívüli szakértelmet kínál a felhő technológiás szoftver tervezés területén, olyan szolgáltatásokkal, melyek mára már nagy számban és hosszú távon futnak. Közép- és hosszú távú befektetésként, ez az értékes alap technológia és képességek segítenek majd megteremteni az Acer márka egyediségét, továbbá felhasználók óriási számát támogatni egy nyílt platformon.”

Wang így folytatta, “Az Acer Felhő célja az, hogy lehetővé tegye a felhasználók számára, hogy egyszerűen élvezhessék és kezelhessék az összes ICT eszközüket, tartalmakat és erőforrásokat azáltal, hogy az összes Acer terméket – PC-ket, tableteket és intelligens kézi készülékeket – egy biztonságos és stabil környezetbe integrálja.”

Dr. Wei Yen, az iGware alapító elnöke ezt mondta, “Ez az összeolvadás sokkalta nagyobb alapot fog biztosítani a további fejlesztések területén, valamint lehetőséget, hogy technológiáinkat az Acer nemzetközi vevőire is kiterjeszthessük. Ugyanakkor lehetővé teszi számunkra azt is, hogy továbbra is szorosan együtt dolgozhassunk meglevő partnereinkkel és újabb stratégiai kapcsolatokat építhessünk ki másokkal.”

Az Acer a felhő technológia fejlődését jelentős piaci trendként értelmezi. A következő 10 évben, az Acer Felhő várhatóan kulcsfontosságú lesz az Acer termékek egyedi megkülönböztetésében.

Az iGware már használatban levő felhő technológiája révén, az Acer meg van róla győződve, hogy a nyílt platformra épülő Acer Felhő fejlesztése ígéretes jövő elé néz. A közeljövőben az Acer megkezdi a hardver és szoftver tervezés integrációját, és várhatóan 2012 során olyan termékeket fog elindítani, melyek az Acer Felhő szolgáltatásait fogják használni.

Az összeolvadás után az iGware jogilag Acer Cloud Technology Company néven működik majd, tervezett tajvani és kínai kirendeltségekkel. Az Acer nemzetközi marketing stratégiáját követve, az Acer folytatja a kutatást és a hardver és szoftver integrációt a felhő technológiás innováció irányában annak érdekében, hogy megfeleljen az Acer felhasználók elvárásainak és fokozza az általános vásárlói elégedettséget.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…