Az Alfa Romeo Racing ORLEN és az Acer innovatív együttműködése

Az Alfa Romeo Racing ORLEN kimondottan erőteljes high-tech boostot kap a 2020-as szezonra az Acer-től. Az Acer hivatalos partnerként lesz jelen innentől fogva a csapat mindennapjaiban.

Az Acer, mint a nagyteljesítményű számítástechnikai eszközök gyártója, több, mint 4 évtizednyi innovációval és fejlett technológiával maga mögött az Alfa Romeo Racing ORLEN-nek kitűnő háttértámogatást nyújt, és gőzerővel tolja majd a rajtrácsról előre a csapatot.

A technológiai világ egyik legfontosabb szereplője – az Acer – és a motorsport legmagasabb kategóriájában versenyző csapat közötti remek kapcsolódás kiemelten felhívja a figyelmet e két világ közötti több találkozási- és csatlakozási pontra, amelyek mind a célirányos fejlesztéseket hívatottak elősegíteni.

Az Acer, mint hivatalos IT hardver partner, ConceptD munkaállomásokat és monitorokat biztosít a Svájcban, Hinwil-ben működő központ számára. A megállapodás részeként az Acer és az Alfa Romeo Racing ORLEN folyamatos jelleggel dolgozik majd együtt különböző fejlesztéseken és feladatokon, melyek teljes mértékben mindkét cég előnyére válnak.

Fréderic Vasseur, az Alfa Romeo Racing ORLEN csapatvezetője, egyben a Sauber Motorsport AG első embere elmondta: “Mint cég, a Sauber Motorsport már több együttműködést is elkönyvelhet az Acer-rel. Mindkét vállalkozás a 70-es években lett megalapítva, innovatív és respektív termékeket tettünk le az asztalra évtizedek alatt. Ez a már-már könyörtelen kiválósági törekvés hajt minket, hogy feltárjuk azokat a szinergiákat, amelyeket az Acer-rel hasonló partnerség kínálhat, várom, hogy megoszthassam velük a 2020-as szezon sikerét.”

Hajo Blingen, az Acer Europe marketingfőnöke így reagált: “Rendkívül büszkék vagyunk, hogy a Forma-1 történelmének egyik legmagasabb presztízsű csapatával dolgozhatunk együtt. Az Acer minden lehetőséget megad, amelyet a számítástechnikai szegmensben csak meg lehet adni, és igyekezünk megosztani szellemiségünket az Alfa Romeo Racing ORLEN csapatával. Mégpedig úgy, hogy legmagasabb szintű innovációkkal és teljesítménnyel támogatjuk őket, az autók tervezésétől egészen a versenypályáig.”

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Intel 18A kapacitás átcsoportosítás a Xeon miatt
Kép: TechPowerUp
2026.11.02.
Intel 18A kapacitás átcsoportosítás a Xeon miatt
Az Intel az oregoni üzemekben a Panther Lake-nek szánt 18A kapacitás…
Lenovo titkosított USB: sima SD-kártya volt benne
Kép: Tom's Hardware
2026.11.02.
Lenovo titkosított USB: sima SD-kártya volt benne
Az AES-256-ként hirdetett Lenovo ThinkPlus FU100 ujjlenyomatos pendrive-ban titkosítatlan SD-kártya volt,…
Nvidia tensor feloldás USB-ről: akár 65%-kal gyorsabb FP16
Kép: Tom's Hardware
2026.11.02.
Nvidia tensor feloldás USB-ről: akár 65%-kal gyorsabb FP16
Új nyílt forráskódú USB-eszköz oldja fel az RTX 20, 30 és…
OpenAI Google TPU vásárlás: távolodás az Nvidiától
Kép: TechRadar
2026.11.02.
OpenAI Google TPU vásárlás: távolodás az Nvidiától
Az OpenAI a jelentések szerint Google TPU chipeket vásárolna, hogy ne…
Intel és AMD együttműködés: titokzatos közös projekt?
Kép: TechRadar
2026.11.02.
Intel és AMD együttműködés: titokzatos közös projekt?
Lip-Bu Tan és Lisa Su egyeztetett egy lehetséges közös projektről, de…
Folyadékhűtéses NVIDIA szerverek az ASRock Racktől
Kép: ServeTheHome
2026.11.02.
Folyadékhűtéses NVIDIA szerverek az ASRock Racktől
Az ASRock Rack az OCP 2026-on teljes Vera Rubin NVL72 racket…
Acer Predator Atlas 8: 1299,99 dollártól indul
Kép: TechPowerUp
2026.11.01.
Acer Predator Atlas 8: 1299,99 dollártól indul
Az Acer Predator Atlas 8 Intel Arc G3 Extreme chippel 1299,99…
AMD Radeon áremelés: jöhet a drágulás jövő hónapban
Kép: HotHardware
2026.11.01.
AMD Radeon áremelés: jöhet a drágulás jövő hónapban
Pletykák szerint az AMD jövő hónapban emelheti a Radeon GPU-k és…