Az IGAZI vezeték nélküli töltő – Itt a „Space Charge” a Motorolától

Bemutatta legújabb fejlesztését a Motorola, amely egy teljesen vezeték nélküli módszer eszközeink töltésére. A „Space Charge” technológia jelenleg 5 Wattos töltésre képes a kompatibilis eszközök számára.

Amikor régebben vezeték nélküli töltésről beszéltünk, nem épp úgy képzeltük el, mint az most van. Azt hittük szabadon, vezetékek nélkül tudjuk majd eszközeink akkumulátorát lemerülhetetlenné tenni, ehelyett ugyan úgy kábellel töltünk, csak nem beledugjuk, hanem rátesszük a töltőt.

A Motorola azonban máshogy képzeli a vezeték nélküli töltést. Az új eszköz könnyen letehető bárhova, valamint nem túl nagy ahhoz, hogy kényelmetlenséget okozzon. Az energiát milliméterhullámú (mmWave) impulzusok által viszi át egyik helyről a másikra, azaz magának az eszköznek (pl. telefon) is képesnek kell lennie fogadni ezt.

A gyártó állítása szerint akár 3 méter távolságra is elér a jel, feltéve ha teljesen szabad a környezet a két végpont között (töltő – telefon). Egyszerre akár 4 eszközt is tölthetünk majd vele, ami elég jó eredmény tekintve, hogy egy átlagos családnak is elég.

Megjelenési dátum egyelőre még nincs, azonban ha valamire, erre érdemes odafigyelni!

techkalauz.hu – az online tech magazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Kép: TechRadar
2026.10.17.
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Az AMD Helion Agentic AI Rack 32 768 Zen 6 magot,…
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
Kép: StorageReview
2026.10.17.
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
A Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: az RTX Spark N1X…
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
Kép: StorageReview
2026.10.17.
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
A HP OmniBook Ultra 16 teszt: 128 GB-os RTX Spark gép,…
DLSS 5 Neural Rendering: gyorsabb modell, akár +40% FPS
Kép: Wccftech
2026.10.17.
DLSS 5 Neural Rendering: gyorsabb modell, akár +40% FPS
Az NVIDIA gyorsabb DLSS 5 Neural Rendering modellje az NBA 2K27-ben…
NVIDIA és az európai tudományos AI: nyílt források
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.17.
NVIDIA és az európai tudományos AI: nyílt források
Az NVIDIA csatlakozott az Európai Bizottság AI in Science kezdeményezéséhez: nyílt…
Hang Seng fenntarthatósági index: Lenovo marad az élen
Kép: Lenovo StoryHub
2026.10.17.
Hang Seng fenntarthatósági index: Lenovo marad az élen
A Lenovo a 2026-os felülvizsgálat után is bent maradt a Hang…
Intel Core 5 205H: megjelent a PassMarkban
Illusztráció: AI-generált kép
2026.10.16.
Intel Core 5 205H: megjelent a PassMarkban
Az Intel Core 5 205H megjelent a PassMarkban: 8 mag, 12…
DLSS 4.5 a GeForce NOW-on: új beállítások a felhőben
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.16.
DLSS 4.5 a GeForce NOW-on: új beállítások a felhőben
Megérkeztek a DLSS 4.5 vezérlők a GeForce NOW-ra: a tagok maguk…